Śrī Durvāsapāda

Pradosha Vrāta

 

India egyik legfontosabb ünnepsorozatának részletes leírásáról lesz most szó. A lap alján a Hindu naptár szerinti felosztásokat is feltűntetem.

 

Ezt az éjszakát a hold uralja. A holdnak tizenhat része van. Minden nap elveszít egy részt, ahogy fogy, míg el nem jön az újhold éjjele. Ezután minden nap egy résszel nagyobb lesz, míg a telihold éjjelét eléri. A hold az elmét uraló isten: a hold az elméből született (Chandramā manaso jathah). Közeli kapcsolat van a hold és az elme közt. Mindkettő hanyatlás és fejlődés tárgya. A hold fogyatkozása az ellenőrzés alatt tartandó elme visszaszorulásának a szimbóluma, mert az elmét kontrolálni kell, majd redukálni, végül feloldódnia. Minden lelkigyakorlat ehhez a véghez közeledik. Az elme hullámzásait (mano-hara) fel kell oszlatni, ezáltal a látszat, a káprázat eltűnik, és az Isteniség feltárul. A fogyatkozó holddal az elme, ami az emberben a hold szimbolikus hasonmása, minden nap egy résszel fogyatkozik, csökken. Ereje hanyatlik, és végül, a tizennegyedik napon (chathurdasi), már csak egy parányi rész marad, ez minden. Ha ezen a napon a lelkigyakorló (Sadhaka) egy kicsivel nagyobb erőfeszítést tesz, ez a parányi rész is eltűnik, és az elme feletti uralom (manonigraha) teljessé válik. A sötét félévben (amikortól a nappalok rövidülnek), ezt a tizennegyedik napot Śivaratri-nak nevezik, mert ezt az éjszakát Śiván elmélkedve kell tölteni, minden egyéb gondolat felmerülése nélkül, étkezés és alvás nélkül. Ez biztosítja a sikert. Évente egyszer, a Mahāśivarathri éjjelén, extra szellemi-lelki tevékenységek ajánlottak, hogy a holt test (savam) Istenné (Śivam) váljon, az elmének nevezett szennyezés eltávolításával.

 

A Pradosha szó szerint azt jelenti: a bűnök megszüntetése. Minden Teli és Új Hold (sötét vagy világos) utáni 13. nap Pradosha Vrāta, vagyis az a nap, amely alkalmas a karma vagy a karmikus tettek eltávolítására, s lehetőség nyílik a 

korlátok felszámolására. Két Pradosha van egy hónapban, amit a holdállás szerinti kedvező időszakokban tartanak meg. Csak az a Pradosha hatékony, ahol a templomban vagy szentélyben nem csak Lord Śiva murtija van jelen, hanem Nandi bika is, mert ez a társulás hozza meg a kívánt eredmény. Ennek a rituális szimbolikáját a Garuda-purāna szemlélteti, miszerint a Nandi (vagyis a korlátolt individuum) meghódolva Śiva előtt (a Legfőbb Guru előtt) megkapja a feloldozást a samskārák alól, és minden karmikus hatás-visszahatás alól. A Pradosha istentisztelet (upāsana) a kijelölt napon szürkületkor történik. A Sandhya kala (Esti időszak) vagy Trayodashi (Megjelenés) a hold kétheti ciklusában történik (Sukla és Krsna Paksha). Ezek a tithi, vagyis a nap és a hold közötti kedvező időpontokra vonatkozik.

A holdhónap 30 tithiből áll, amelynek kezdete és időtartama változhat. Egy holdhónap 30 holdnapból áll, és újholdtól újholdig tart. A holdhónap két holdciklusra oszlik: a növekvő és csökkenő holdciklusra. A növekvő (Sukla-paksa) az újholdtól a teliholdig tartó 15 nap, a csökkenő (Krsna-paksa) a teliholdtól a következő újholdig tartó 15 nap.

 

A Pradosha tehát Śiva napja, és ilyenkor az örömére szoktak böjtölni a megtisztulni vágyók. Kifejezetten akkor erőteljes ez a nap, amikor Śivaratri napjára esik. Hölgyek ezeken a napokon szoktak böjtölni, hogy jó férjet találjanak maguknak, vagy ha már a jó férj találásán túl vannak, ezeken a napokon tovább böjtölnek, hogy fiúgyermekük szülessen. A Śiva Mahāpurāna leírja, hogy ha ezen a napon böjtölünk, akkor Śiva áldása gyermekek, boldogság, vagyon és tisztelet formájában érkezik hozzánk. A Pradosha Vrāta legfontosabb mozzanatai a böjt, és ha van Śiva lingamunk, akkor érdemes neki felajánlani füstölőt, mécsest, virágot, gyümölcsöt, stb. A tradicionális böjt napkeltétől, másnap napkeltéig tart, de sokan csak nap napkelte és napnyugta közt böjtölnek. Ha a Pradosham Vrāta hétfőre vagy szombatra esik, akkor különösen kedvezőnek számít. A Pradosha-t rendszeresen végzik minden Śiva templomban, Tamil Nadu-tól Keralán át és más Dél-India nagyvárosokban az időtlen idők óta. A rendszeres betartását sok bhakta szem előtt tartja, az általunk használt irányelv szerint, amely csak azokra a szempontokra érvényesek, amelyek megállapítják, hogy puja elvégzése a Nithya karmát egyszerűen feloldja. Ezért nem csak érdekes, de hasznos események sorozatát végezhetjük el különböző Śiva templomokban. Természetesen ahol nincs templom, ott megteszi a házi szentély is. A Pradosha tehát elősegíti az Úr Śiva Áldását.

 

Idén, 2018-ban a Panchang naptár szerint Śiva Pradosha Vrāta a következő napokra esik:
A Śaiva bhakták számára ez nagyon fontos ünnep, amit napkeltétől napnyugtáig istentisztelettel, puja-val, meditációval és ārti-val tartanak. Általában csak két Pradosha van egy hónapban.

 

Január 14. – Vasárnap - Trayodashi
Január 29. – Hétfő - Soma Pradosh Vrat

 

Február 13. - Kedd - Bhauma Pradosh Vrat - Maha Shivaratri
Február 28. – Szerda - Pradosh Vrat

 

Március 15. - Csütörtök - Pradosh Vrat

Március 29. - Csütörtök - Pradosh Vrat

 

Április 13. - Péntek - Pradosh Vrat

Április 27. - Péntek - Pradosh Vrat

 

Május 13. - Vasárnap - Pradosh Vrat

Május 27. - Vasárnap - Pradosh Vrat

 

Június 11. - Hétfő - Soma Pradosh Vrat

Június 25. - Hétfő - Soma Pradosh Vrat

 

Július 11. - Szerda - Pradosh Vrat

Július 25. - Szerda - Pradosh Vrat

 

Augusztus 9. - Csütörtök - Pradosh Vrat

Augusztus 24. - Péntek - Pradosh Vrat

 

Szeptember 7. - Péntek - Pradosh Vrat

Szeptember 22. - Szombat - Shani Pradosh Vrat

 

Október 7. - Vasárnap - Pradosh Vrat

Október 22. - Hétfő - Soma Pradosh Vrat

 

November 5. - Hétfő -  Soma Pradosh Vrat

November 21. - Szerda - Pradosh Vrat

 

December 5. - Szerda - Pradosh Vrat

December 20. - Csütörtök - Pradosh Vrat

 

Iti shivam