Śrī Durvāsapāda 

 

A Hindu gondolkodásmód

 

 

Mivel a hindu életvitel mentes a téves tanoktól - mély megközelítési módszerének köszönhetően megszünteti az aggodalmat és közelebb visz a tudatalattihoz - nagyon különbözik a nyugati létszemlélettől. A hindu tudja, hogy a bolygó életének egymás után fejlődő szakasza, ciklikusan változik és időbe vetett. Az istenfélő hindu felhalmozza benne a sok kis karma-t, mert a tudatalattija folyamatosan jelen van az istenek imádatával. Így a karma szabályozható. A hindu vallási formák, és a legkedveltebb yogikus életvitel, a nemártás elve mellett a legtisztább életet nyújtja. A hindu az egész emberiséget testvéreinek tekinti, akiket ugyanaz a Teremtő hoz létre, mind ugyanazt a célt szolgálják.

Amikor egy hindu meglátogatja valamelyik indiai templomot (akár shaiva, akár vaisnava), megpróbálja megérteni az Istenek elméjét, keresi bennük az áldásaikat és útmutatásukat. Az Istenség előtt alázatos félelemben áll, azon nagyszerűségében, amelyet csak részben tud felfogni. Bensőleg megpróbálja érzékelni az Istenséget. Ha még egy kicsit tisztán látja is, látja, hogy az istenség tükröződik a szentélyen belüli képeken. Először úgy tűnik, mintha a kép mozogni kezdene, gondolva saját képzelőerejére. Megfigyelheti az istenség hatalmának változását napról napra és óráról órára. Felismerheti az istenség befolyását az életében, és felébreszti a szeretetet az Istenek iránt, valamint azokban az emberekben akiket ezidáig hitetleneknek tartottak. Ez a mérhetetlen tolerancia semmivel sem hasonlítható össze a nyugati gondolkodásmóddal.

A hindu nem egzisztencialista. Nem hiszi, hogy Isten nem ismerhető meg. Nem hisz az emberiségnek kiszabott eleve elrendelésében, sem az univerzum egyedül lévő sorsában, csak egyedül önmaga Tudatosságától függ. A hindu úgy véli, hogy a sorsa átörökített és az eljövendő tettek mintái meg vannak rajzolva. Megegyezik akarata a vallási közösség akaratával ( bármilyen hitete is valljon), és az istenek akaratával, mert tudja, hogy nem létezik olyan szabad akarat, amely sem embernek, sem Istennek nem felelne meg.

A hindu tudatos élet egy olyan elrendezés, amely egy adott célra az elmében helyezkedik el, így a tudat áthalad az adott életmódon keresztül. Általában a mintát egy gyermek elméjébe helyezik a nevelés során, mielőtt magára gondol, vagy a barátaira, vagy a családra. Ugyanígy a tanítók is, mikor a valódi tudás magját elhintik az elmédben. Azt fogod mondani: "Igen, azt hiszem," - anélkül, hogy önmagadra gondolnál. Egyéni tudatosságod, képességed birtokában, -
hogy valódi önmagadról tudatában legyél -, semmilyen módon sem működik, hacsak nem léteznek minták az elmédben, mert ahhoz, hogy mindez működjön, szükség van arra az erőre, hogy a praaNa áramlani tudjon. Ezért a tanítód oldalán szívvel telien kell dolgoznod.

Először vannak hiedelmek, majd az attitűdök. A hindu otthonban és kultúrában a hiedelmeket és az attitűdöket nagyon gondosan és szisztematikusan tanítják, a szeretet és a figyelem mellett, hogy az egyén a közösség produktív tagjává váljon, akár még otthonuk elhagyása előtt. Ezek az első elme benyomások fontosak, és ha helyesek és nem tévednek a tévhitekkel kapcsolatban, akkor az életükön keresztül minimális mentális és érzelmi problémák elé irányítják a személyt. Az illető javítani fogja önmagát, nem pedig a társadalom javításán fáradozik. Ezért, ha bármely yogikus életvitelt választasz is, első körben ezt a hindu gondolkodásmódot kell elsajátítanod, különben a nyugati ideológiából származó létszemléleted miatt nem fogod megérteni.

 

A folytatásban nézzük, hogy a hindu gondolkodásmód milyen széles skálán dolgozik. Ezt úgy hívjuk, hogy Tarkasaṁgraha, azaz, A Hindu bölcseleti rendszerek Érveléstechnikája

 

A hindu irodalom széles tárháza rendelkezik azzal a sajátos értékkel, melyet úgy hívunk Érveléstechnika. Erre a különböző iskolai rendszerek, Darśana-k, megalkották azokat a szanszkrit fogalmakat, melyek az évszázadok folyamán egy-egy iskola jellemzőivé is váltak. A hindu szellemiségnek szükségük is volt ezekre, hiszen az iskolai rendszerek érveléstechnikája nem csak megtanítja a kezdő és gyakorlott yogī-t az érvelési szintek megismerésére és az abban való megerősödésre, hanem általuk még mélyebbre merülhetnek a yoga tudományába. A spekuláció (szanszkritul: ānvīsikī) nem tartozik az érvelés közé, bár hasonló a logikai eszmefuttatása, tárgyát tekintve mégis materialista, vagy száraz szellemiségű filozófia, melynek nem célja a Valóság vizsgálata.

 

Érvelés a Darśana-k szerint:

 

Vaiśeṣika


A Vaiśeṣika-ban sadrisya-nak hívják az érvelés módszerét, mely a „hasonlóságra, analógiára” épül, mellyel azt kívánták sugallani, hogy eme következetes felismerés az abszolút egyetemességét mutatja a lenti és fenti, az emberi és isteni kinyilatkoztatásnak, ami tökéletes és csalhatatlan. Mindez a tény cáfolhatatlan ismeretről árulkodik, ami tapasztalásból és következtetésből származik.

 

 

Nyāya


A Nyāya bölcseletében a szanszkrit tarka fogalmával találkozhatunk, mely a pramāna négy kategóriáit tartalmazza: - tapasztalás, - következtetés, - társítás, analógia, - elhitt beszéd; a guru és a Védák. E négy módszer a helyes megváltásra vezető négy megismerési utat foglalja össze. A tapasztalás tisztán érzékszervi tapasztalást jelent, a következtetés a logika szabályait betartó helyes következtetést, a társítás két dolog azonosságából von le konzekvenciát, az elhitt beszéd pedig megbízható forráson, leginkább a szentiratokon vagy a mester tanúbizonyságán alapul.

 

 

Sāṃkhya


A Sāṃkhya érvelés módszere tartalmazza a Vaiśeṣika és a Nyāya érveléstechnikáját, melyet az ie. 6. században élt Kapila Muni oly precízen összeállított, hogy e technikák mellett a tattva-k tanával is kiegészített. Ennek fordítását el is végeztem, és a Linkek alatti menűpontban elnavigálhat rá a kedves olvasó.

 

 

Yoga


Elsőként a Yoga-ban találkozhatunk az érvelés triád rendszerével.

Ezek:

 

1.Vitaya – tézis, egy bizonyos tárgy vagy állítás,


2. Purvapaksa – antitézis, az állítás ellenvetése,


3. Siddhanta – szintézis, végkövetkeztetés. A yoga gyakorlatias, és mint ilyen, elméleti és gyakorlati szinten egyaránt erőteljes. Ezáltal megalapozza a yogī következő szintre lépését.

 

 

Vedānta


A Vedānta 5 síkon elemzi a megközelítési módszereket, melyek a következők: Kezdi az általános irodalmi triád rendszerével:

1.Vitaya – tézis, egy bizonyos tárgy vagy állítás,


2. Purvapaksa – antitézis, az állítás ellenvetése,


3. Siddhanta – szintézis, végkövetkeztetés...


Viszont a Vedānta itt nem áll meg. Ezt még két lehetőséggel kiegészíti, amelyek segítenek a filozófiai kérdések tisztázásában. A következő két bővítmény a következő:


4. Sanghati – egyeztetés, a vita békés lezárása, a harmónia elérése; ez alapján senki sem érzi, hogy veszteség érné egy adott állítás miatt,


5. Viranuga – egyértelműsítés, senki sem távozhat méltatlanul a yogához mérten egy vita elől...

 

Nos, a Vedānta kimondja – és amivel kezdi az alapállását -, hogy igenis van hierarchia; a legfelsőbb lény különb mint mi. Annyira, hogy igenis imádandó a számunkra. Vagyis, látható, hogy a felsőbb sík és az alsóbb sík között mindig van egyfajta találkozás; tehát a szeretet és a szolgálat kölcsönösség interferál Isten és a teremtménye között. A Vasudeva-tattva értelmében persze értjük mi, hogy Istennel egyek vagyunk, hiszen Nārāyaṇa az, aki a szívünkben lakik. A lelki rangot éppúgy tisztelni kell, mint az anyagit, sőt. Tehát, attól, hogy azt mondja a Legfelsőbb, hogy mi egyek vagyunk, még hódolattal tartozunk neki. Miért? Mert ha én is Isten vagyok, úgy mint a legfelsőbb, akkor miért vagyok illúzióban, Ő meg nem? Valami mégis csak van közöttünk, hogy Ő mindig boldog, tökéletes és hibátlan, én viszont ha átgondolom a holnapi napomat, akkor azt látom, hogy még vannak gondjaim. Vagy minimum tennivalóim. Azért vigyázni kell, mert igaz, hogy abszolút értelemben minden egy, de amikor már finomodunk és előrehaladunk, miért nem minden egy? Miért halok meg? Tehát, a Vedānta koncepciója az, hogy a teremtés folyamatából kiindulva (Sāṃkhya), a yoga elveit és gyakorlatait elsajátítva, a karma-kanda-n túl, megpillantani a Teljes Valóságot, hogy ugyan lelkiekben azonosak vagyunk, de amíg kötnek bennünket a gunák, addig igenis a dualitás alapjain állunk.

 

A következő Érveléstechnikának metafizikai magját, már a Śaiva Tantrák nyújtják.

Śaiva Tantrák szerint:


A yukti, vagy érvelés az, amikor önmagam számára megfogalmazom az általam adott pillanatban legmagasabb szintet, amit ismerek. Ez az érvelés elsősorban ezt jelenti és nem párbeszédet, nem spekulációt vagy spekulatív kommunikációt. Csak erre nincs magyar szó. Tehát ez a yukti. A yukti mivel borzasztó képlékeny gyakorlatilag egy olyan ingovány, mint egy mocsár. Nincs benne stabilitás. Azért nincs mert bármi, amit el tudok mondani, annak az ellenkezőjét is látom, hiszen a yukti duális szint, ezért jóformán a mentális hangulatomtól függ a yukti-m. Na most: a spiritualitásban kezdő számára a yukti-t el kell felejteni. A kezdő tanítvány ne érveljen, mert felesleges ezért: a tanítvány feladata, hogy figyeljen a Guru-ra. Miért? Mert a Guru szava, vagyis kimondott érvelése már āgama.

 

Az āgama-k azok, amik megtanítják érvelni a tanítványt. Amíg nem ismeri az āgama-kat, addig nem tud érvelni, csak spekulálni ami nem baj, csak sok idő elmegy vele. Amikor a tanítvány megtanul érvelni az āgama-kból, vagy a Guru-tól, akkor az Ő yukti-ja nem lesz más, mint amit az āgama-k mondanak, amit úgy hívnak svatantrya-anumāna (tézissel és érvvel összefüggő következtetésmód). Ez biztosítja azt, amit tanítványi láncnak hívnak (Guru-paramparā). Enélkül nincs lánc, hiszen minden Guru mást mondana. Ezért egy lánc vonalának minden Guru-ja ugyanazt kell, hogy mondja, különben nincs tradíció, amit át lehetne adni.

 

Nyilván minden Guru másképp fogalmaz természetesen, de a Lényeg a szavak mögött, az alapigazságok, princípiumok, azok mind az āgama-kból származnak. Amikor a Guru megtanítja a tanítványt érvelni, akkor a tanítvány képtelen lesz másképp gondolkozni a Valóságról, mint amit az āgama-k mondanak és ezen a ponton indul el a valódi Yoga. Amikor a tanítvány yukti-ja egyezik az āgama-kkal, akkor kezd el felkészülni az anubhava-ra (közvetlen tapasztalás), vagyis amíg az önmagának tett érvelése eltér az āgama-któl, addig a meditatív tapasztalatait sem értik meg, vagyis olyan, mintha meg sem történt volna. Ebben az āgama-k teszik élővé a közvetlen tapasztalást, ezért hívjuk azokat tantra-knak vagyis kidolgozott tudásnak. Hozzátenném hogy a Guru fogalom a Śaiva tantra-ban KIZÁRÓLAG jīvanmukta-ra érvényes. Az nem Guru, akit tud az āgama-k alapján érvelni, még az csupán fejlett yogī, semmi több.

 

Iti shivam

Om Namah Shivaya