Śri Durvāsapāda

Az Upāsana

 

 

Az Upāsana kifejezés szó szerinti jelentése: „ülni az Úr mellett”.

Az Upāsana az imádság választott eszményének vagy tárgyának megközelítése a rajta történő meditáción keresztül, összhangban a sāstrák (szent iratok) és a guru tanításaival, és szünet nélkül időzni ezen egyetlen gondolat áramában, ahogy az olajat öntik egyik edényből a másikba. A gyakorlat magába foglalja azokat a fizikai és mentális szertartásokat és módszereket, melyek segítségével a tanítvány biztosan halad előre a szellemi úton, és végül ráébred a saját magában lévő Isten jelenlétére.

 

Az Upāsana tárgya, maga az Istent, ami az Isten iránti áhítatos odaadás, a tiszteletteljes hódolat és szeretet kifejeződése. A Vele való egyesülés utáni szenvedélyes vágyakozás és a bensőséges kapcsolat tudatos fenntartása utáni mély spirituális szomj kifejeződése. Imádkozz Istenhez! Dicsőítsd Őt! Keresd a megvilágosodást, és valósítsd meg a derűt, igazságosságot, könyörületet és szeretetet. Az ember soha nem érheti el a teljes kielégülést érzéki örömökkel. Mindig azt fogja érezni, hogy valami hiányzik. Nyugtalan és elégedetlen marad. Aztán elkezd vágyódni arra, hogy tudatos, bensőséges kapcsolatba kerüljön a mindenség Urával, és elérje a halhatatlanságot és örökös békét. Ez a legvégső vágyakozás az imádságban találja meg kielégülését. Az egyéni lélek az atyjával, a Legfelsőbb lélekkel vágyik egyesülni. Az Upāsana átfogó értelmű kifejezés, mely az imádság számos formáját foglalja magába, úgy mint: puja (istentisztelet), napi reggeli szertartásos tisztálkodás, imádkozás, Istent dicsőítő versek ismételgetése, kirtan, japa, meditáció, stb.

 

Az imádság ezenfelül durva vagy finom, a kereső természetének, alkalmassági fokának és az úton való előrehaladottságának megfelelően. Aki az Urat murti, vagyis kép és szobor formájában imádja, harangot ráz, és santál kenőcsöt, virágokat, stb. áldoz, az imádság exoterikus formáját gyakorolja, míg az, aki belsőleg vizualizálja isthájának, azaz személyes istenségének képét, azon meditál (dhyāna), és mentális felajánlásokat tesz (manas puja), imádkozik, ezoterikus imádságot végez. Mindegy, hogy milyen az imádság formája; a hívő az Úr jóságos kegyére vágyakozik, hogy adjon neki áhítatot, és távolítsa el a tudatlanság fátylát. A hívő megállás nélkül az Ő nevére gondol, az Ő mantráját ismételgeti, az Ő dicsőítését énekli, kirtanozik, meghallgatja és recitálja az Ő történeteit, az Ő híveinek társaságában él, az Ő alakján, természetén, ismertető jegyein és időtöltésein meditál. A hívő csukott szemei elé képzeli az Úr alakját, és a legmagasabb fokú békét és üdvöt élvezi. Szeretet és hithű odaadás ébred természetes módon szívében, mikor az Úr dicsőségét és nagyságát hallja.

A hívő imádsága segíti spirituális fejlődését.

 

Az Úrról szóló történetek hallgatása, kirtan és bajan éneklése, az Úrra való szakadatlan emlékezés, az Ő lábainak szolgálata, virágok felajánlása, leborulás, imádság, mantrák kántálása, önfeladás, az emberiség és az ország szolgálata Nārāyana bhāvával (mindenki szolgálatának attitűdje), stb. képezik a forma imádását, melyet saguna upāsanának nevezünk. Ennél az embernek szüksége van egy tárgyra az imádsághoz, hogy erre árassza szeretetét és rajongását. Az emberiség és az ország szolgálata ātmā bhavával, az Om mentális ismételgetése, az Om kántálása ātmā bhavaval, a Soham és a Sivoham mantrákon vagy a mahāvakyákon (az Upanisadok nagy mondásain), mint pl. az Aham Brahmasmi-n vagy Tat Tvam Asi-n történő meditáció, a Neti-neti („Nem ez, nem ez”) tantételen való elmélkedés képezik a forma (alak) nélkül imádságot, a nirguna upāsanát. Az upāsaka, azaz az imádkozó alapvető célja az egység az Úrral, aki áthatja, átjárja mindezeket a neveket és formákat. A Legfelsőbbnek (Bhāgavan) sok különböző aspektusa és formája van, mint például Brahmā, Vishnu, Śiva, Rudra, Rāma, Krisna, Ganapati, Kartikeya, Durga, Lakshmi, Sarasvati, Indra, Agni, de bármi legyen is a név vagy a forma, az egyetlen Isten az, akit imádnak. Bármely formában is imádják az Urat, a rajongás ugyanazon Úrnak szól. Mindenki az egy alapvető valósághoz, Parambrahman-hoz imádkozik. A különbségek csupán a nevekben és formákban mutatkozó különbségek, melyek az imádók különbözőségéből erednek. Hasonlóan fogalmaz a Bhāgavad Gītā (4:29) is: „Bárhogy is közelítenek meg Engem az emberek, akkor is tárt karokkal fogadom őket, mert az utak, melyet választanak, mind az enyémek, ó, Partha.”

 

Az imádságnak létezik egy másmilyen osztályozása is, az egyén természetének és képességének megfelelően. Sokan az elementálokat és az alacsonyabb szellemeket imádják. Sokan az ősatyákat, a rishiket és az égieket imádják. Sokan az avatárokat imádják, pl. Krisnát és Rāmát. Sokan a saguna Brahmant, a jellemzőkkel bíró Istent imádják. Sokan a nirguna Brahmant, a forma nélküli, tulajdonságok nélküli, nem manifesztálódottat imádják.

 

Létezik a természet imádata is. A perzsák a tűz elemet imádják. A hinduk néhány csoportja a Gangesz folyót, a teheneket és a pipal fát imádják, stb. A hősök imádatában az egyén magába szívja az imádság tárgyául szolgáló személy erényeit. Nagy emberek születésnapi ünnepsége is az imádság egy formája. Van az ereklyék imádata, melynek során eltávozott lelkek haját és csontjait imádják. Van a guruk, rishik (bölcs látók) és a davaták (istenek) imádata. A meditáció az Úr mentális imádata. A kirtan, vagyis az Úr neveinek éneklése, vokális imádat. Az élő lények szolgálata szeretettel és isteni attitűddel, fizikai imádat. Ahogy az ember fejlődik, úgy megy át az imádat egyik szakaszából a másikba. Az alacsonyabb szint magától elmarad. A magasabb szinten lévő embernek nem szabad elítélnie az alacsonyabb fokon lévőt. Nem szabad elfelejtenünk a mindennek mélyén meghúzódó, mindenben ott lakozó, mindent kölcsönösen átható egyetlen lényeget vagy intelligenciát, mikor bármilyen fajta imádságot végzünk.

 

 

Upāsana a Bhāgavad Gītāban

 

A Bhāgavad Gītā egy fölöttébb népszerű szent irat, melyben az Úr Krisna több beszédet intéz tanítványához, Arjuná-hoz, miként lehet az önvalóra ébredni a karma- (cselekvés), jnāna- (bölcsesség), dhyāna- (meditáció) és a bhakti- (teljes odaadás) yoga útján. Ahogy Śrī Krisna beszél Arjunának a moksa e négy útjáról, azonközben leírja az upāsanák több típusát, például meditáció az Isten formáin, egy hívő isteni tulajdonságain, az āsana és prānayāma yogagyakorlatain, Isten akaratának történő teljes odaadáson és önfeladáson, és satsangon. Mindezeket az Upāsanákat önzetlenül, az eredménytől nem függve ajánlott végezni. A Bhāgavad Gītā (4:24-30) a karma yogán keresztül végzett Upāsanákat írja le. Ezek a yagyá vagy áldozattal végzett imádság különböző formáit foglalják magukba: Az isteneknek és istenségeknek szóló rituális áldozat, mint pl. a devi yagya. Az én feláldozása, ātmā yagya. Értve ezalatt, hogy az egyéni Lélek (jīva), része a Paramātman-nak, vagyis a Legfelsőbb Léleknek, de test, értelem és egó által meghatározott.

 

Az érzékek feláldozása, az érzékek megfékezése (indra yagya). A prāna feláldozása cselekedeteken és a légzésen keresztül. A yoga yagya az āsanák és prānayāmák, stb. sādhanájára vonatkozik. A pranopāsana például a prānayāma gyakorlata, azaz a prāna szabályozott belégzéssel, visszatartással és kilégzéssel történő uralása, mely a táplálkozás meghatározott keretek közé szorításával és az öt prāna: a prāna, apāna, samāna, vyāna és udāna felajánlásával, egy ellenőrzött légzésfolyamattá alakításával történik. A Prāna minden teremtmény létfontosságú életereje; Isten leglényege. A vagyon feláldozása; a vagyon felajánlása az elnyomottaknak és a szükséget szenvedőknek minden elvárás, ellenszolgáltatás vagy haszon nélkül (dravya yagya). Áldozat a szent írások olvasásával és tanulmányozásával (svadhyāya yagya). Áldozat önmegtartóztatással, vezekléssel és önmegtartóztató életvezetéssel (tapo yagya). Áldozat szigorú, aszketikus fogadalmak megtartásával, vrāta yagya: a szent iratokban és a spirituális tanítók által előírt fogadalmak megtartása. Áldozat sevával, az emberiség önzetlen szolgálatával.

 

A karma yogaként végzett Upāsanának két különböző aspektusa van: sakāma (vággyal) az egyik, és niskāma (vágy nélkül) a másik. A sakāma upāsanában az upāsaka világi céllal imádkozik az istenségekhez, mint pl. jólét, vagyon, győzelem, stb. A yagya a sakāma upāsana egy fajtája. A yagya során a hívő különböző dolgokat ajánl fel áldozatképpen az istenségnek. A Śrīmad Bhāgavatam azt mondja nekünk, hogy Paramātmā teljesíti az upāsaka minden vágyát. Tehát a sakāma upāsanában Isten preyákat adományoz a hívőnek, bármit is kívánjon az. A niskāma upāsanában nincs kívánság semmilyen világi vágyra. A niskāma upāsaka csak a nishreyák birtoklására, azaz a végső tudásra és Brahmannal való egyesülésre törekszik. A Bhāgavad Gītā (6:11-15) írja le a meditációval vagy dhyāna yogával végzett upāsanákat. Ezek magukba foglalják a nirguna upāsanákat, azaz a lélek imádságát, a Paramātmannal való egyesülést keresve. A Bhāgavad Gītā (6:17) írja le a bhakti yogán keresztül végzett upāsanákat.

 

A bhakták négy osztálya a következő:

 

- artha, aki vigasztalan;

- artharathi, aki vagyonra, anyagi javakra, gyerekekre, stb. törekszik;

- yigyāsu, aki a Legfőbb megtapasztalásáért imádkozik;

- és jnāni, az igazi upāsaka, akinek imádsága isteni, és egyesíti őt a Legfelsőbbel.

Az Úr Krisna az mondja, hogy az elvárásokkal imádkozó bhakták elnyerik a gyümölcsöt, mely egy idő után eltűnik. Azonban azok a bhakták, akik csupán az Ővele való egyesülést kívánják, sikerrel járnak imádságukban, és nem térnek vissza soha a földi világba.

 

 

Az imádság során használt szimbólumok

 

Az emberek Istenhez vezető fejlődésük különböző állomásain vannak, így az imádságnak léteznek egyszerű, kézzel fogható, valamint magasabb, elvont formái. Az imádság valamennyi eltérő formája csupán az elme Istenen történő rögzítésének és az imádság során egyhegyűvé tételének sokféle útja. A külső szimbólumok nagy erővel bírnak, melyek befolyásolják gondolatainkat és érzelmeinket. Egy bizonyos tárgy, mely emberenként különböző lehet, a kedvesség érzéseit hívja elő a szívből, és megmozdítja bennünk az Istenhez való szeretet és mély odaadás érzéseit. Ilyen fajta tárgyat kell választani a napi imádság képének vagy szimbólumának. Ez a szimbólum Istent jelképezi, és mindig Istenre emlékeztet minket. Bármilyen formát is választunk azonban Isten imádáshoz, mindig tartsuk észben, hogy

Isten: Egy. Az összes különböző forma az egy Isten más és más aspektusa. Egyik forma sem jobb a másiknál. Mind egy és ugyanaz.

Az imádság lehetővé teszi, hogy Isten közelségét, Isten jelenlétét érezzük. Az imádság az Istennel való eggyé válás eszköze. Azért imádkozunk Hozzá, hogy gyakorolhassuk az alázatot, és több áhítatot adjon, megszüntesse tudatlanságunkat, megmutassa nekünk a tisztátalanságoktól, hibáktól, fájdalmaktól és szenvedéstől való megszabadulás helyes és alkalmas módját. Törekvéseink célja Isten kegyes jelenlétének tényleges megtapasztalása a szívünkben, tudva azt, hogy egyedül Ő az, aki rajtunk keresztül cselekszik.

 

Az imádság egyrészt az Isten iránti szeretet kimutatásának útja, másrészt eszköz, mellyel a Feléje irányuló szeretetet növelhetjük. Rendszeres imádsággal fokozatosan mind erősebb és erősebb szeretetet érzünk Isten iránt. Összhangba kerülünk az Úr isteni akaratával, ami békével, jóléttel és védelemmel ajándékoz meg minket hétköznapjainkban.

 

Az imádságnak számos haszna van, melyek közül néhány:

 

  • Megtisztítja a szívet, és az Úr iránti tiszta szeretettel tölti meg.
  • Befelé fordítja az elmét, lehetővé teszi, hogy őszintén lássuk magunkat.
  • Megszilárdítja a tudatot, és fejleszti az erőfeszítés nélküli koncentráció képességét.
  • Elpusztítja a gonosz tulajdonságokat, a dühöt, az érzéki vágyat, a féltékenységet, a gyűlöletet, az egoizmust és a kapzsiságot.
  • Isteni tulajdonságokkal, becsületességgel, megértéssel, megbocsátással és kedvességgel tölti meg a szívet.
  • Az embert lassan isteni lénnyé, szenthez hasonlatossá változtatja.
  • Végül az Úrral történő egyesüléshez vezet, ami az emberi élet célja.

 

Krisna azt mondja: „Ó, Arjuna, egyedül az Irántam való mély odaadással, az emberek talán felfognak, megismernek és meglátnak lényegemben, és eggyé válnak velem.”

 

Az upāsana áldott isteniséggé alakítja az embert. Aki csupán érzéki életet él bármi fajta imádság nélkül, az csak állat (pāsu), jóllehet kívülről emberi lénynek látszik. Az evés, ivás, alvás, félelem és párzás, stb. közös az állati és az emberi lényekben, de ami az embert igazi emberré vagy istenemberré teszi (pati), az az upāsana. Mindazon dolgok közül, melyek elősegítik a spirituális fejlődést és az erények megszerzését, az upāsana nem csak nélkülözhetetlen követelmény, hanem rendkívüli módon előnyös mindenfajta ember számára. És könnyű is. Mindaz a képesség, melyet az upāsana heve, és Isten szeretete ébreszt fel, sattvikus (megbízhatóan tiszta). Ha az adónak nincs hite, a könyörületesség nem fogja elérni teljességét, az adó pedig a maximális hasznot. Az egyszerűségben a yagya és a kirtan, a hit felhalmozódó ereje, Isten szeretet és az isteni megvilágosodás utáni buzgó vágyakozás sattvikus eredményeket, gyümölcsöket terem.

 

Patanjsali Maharishi Yoga Sūtráiban több helyen hangsúlyozza az imádság fontosságát. Az imádság még a rāja-yoginak is szükséges; neki is kell, hogy legyen saját Ishtája, vezérlő istensége. Az ember tettet vagy gondolatot vet, és cselekvési vagy gondolkodási szokást arat. Szokást vet, és jellemet arat. Jellemet vet, és sorsot arat. A szokás a második természet – vagy éppen maga az első természet. Az ember maga teremti a sorsát gondolkodásával és cselekvésével. Meg is tudja változtatni a sorsát. Az ember saját sorsának mestere; nincs kétség efelől. Helyes gondolkodással, vizsgálattal és erős törekvéssel sorsának mesterévé válhat. Markandeya önmegtartóztatással és az Úr Sīva imádatával megváltoztatta a sorsát. Vishvamitra szigorú aszkézissel Brahmarishivé (megvalósult szentté) vált. Te is így tehetsz, ha vasakaratod és erős elszántságod van. Vashishta az egyéni törekvésről prédikál Rāmānak. Vashishtában ez a jógaelem a domináns. Sāvitri a pativrāta dharma (a szűzi feleség) szabályait követve olyan erőkre tett szert, melyekkel megváltoztatta férje, Satyaván sorsát.

 

Az upāsana szétzúzza a finom vágyakat, a kínzó vágyakozásokat, az egoizmust, az érzéki vágyat, a gyűlöletet, a dühöt, és így tovább. Megváltoztatja a mentális anyagot, elpusztítja a rajaszt (nyugtalanságot), megszünteti a tamast (tompaságot) és sattvával (tisztasággal) tölti meg az elmét. Az upāsana befelé fordítja az elmét, és végül szemtől szembe állítja a hívőt az Úrral, megszabadítva őt ezáltal a születés és halál körforgásából, és halhatatlanságot, moksát (szabadság) adományoz neki. Az elme azzá válik, amin meditál. Az upāsanában titokzatos erő rejlik, mely a meditálót és a meditáció tárgyát azonossá teszi.

 

Az imádság az Úr iránti szeretet, odaadás, rendkívüli tisztelet, a vele való tudatos egység utáni heves vágyakozás kifejeződése. Annak a buzgó törekvésnek és intenzív vágynak a kifejeződése, hogy mindig az Ő lábainál legyünk, és egyesüljünk Vele. Az imádság alatt a hívő az Úrtól való elkülönültség gyötrelmeit éli át, sűrű könnyeket hullat, és az Ő dicséretét, dicsőségét, tündöklő ragyogását és nagyságát énekli. Ahhoz, hogy elérjük az imádság e szintjét, alaposan meg kell értenünk az imádság módszerét, a recitált versek jelentését, a mantrák és rítusok jelentőségét, a japa és az imádság hasznát. Fejleszd a sraddhát (hitet), a bhavát (érzelmet) és az odaadást (bhakti). Kell, hogy legyen ruchid, azaz hajlamod Isten neve iránt. Legyen ismereted az upāsana, a japa yoga, a mantra yoga és a rāja yoga tudományáról. Legyen tiszta képed Isten céljáról és természetéről. Rendelkezz vairāgyával, vagyis ne függj az érzéki tapasztalatoktól. Tudd, miként fejti ki a mantra japa tisztító hatását az elmére, hogyan zúzza szét a rajaszt és a tamast, és tölti meg az elmét sattvával; hogyan változtatja az emberi természetet isteni természetté. Csak akkor származik ebből igazi előnyöd, és érhetsz el gyors haladást a szellemi úton. Kutass, gondolkodj és elmélkedj.

 

iti shivam