Śrī Durvāsapāda

A Puja – Az Istentisztelet (tűzszertartás) gyakorlati útmutatása

 

 

Minden látható tárgyat úgy kell tekintenünk, mint isteni lényt, amelynek valódi természete a śūnyatā, és ahol a különböző érzékszerveknek a devatákban való megtisztulása realizálódik.”

(Śrīcakrasambhara-tantra)

 

A Hinduizmus irányzataiban – a vaisnava, saiva, śākta, smarta - az isteneket és istennőket, különböző szertartások ( puja, abhisekham, homa, agnihotra,stb.. ) által imádják. A most következő leírás a saiva szertartásokról fog szólni, és megkísérlem körvonalakban szemléltetni eme napi tevékenység gyakorlati kivitelezését, valamint annak metafizikai jelentését és jelentőségét, mely a szertartáson résztvevők mérhetetlen extázisához vezet.

 

A puja (ejtsd: púdzsa) a szanszkrit „pu” és a „ja” szótő összevont alakja, amely általános fordításban „Istentiszteletet” jelent. A szó mögött azonban sokkal személyesebb tapasztalásra jutunk, ugyanis a „pu” a purushára ( lélek ) utal, a „ja” pedig a „Neki” járó tiszteletet jelenti. Úgyis értelmezhetjük, hogy a puja a „purushának járó hódolat kifejezése”, azaz, az Egyetlen létező Istenség imádata; metafizikai értelemben viszont a purusha felemelkedése a prakritiből ( anyatermészet ), olyan objektív kivetített tárgyi eszközökkel, melyek mély szimbolikus jelentőséggel bírnak, valamint egy mindennapos sadhanára utal, amiben az egyéni lélek ( jiva, anu ) kiveszi a Teremtés folyamatából a részét.

 

Ez alapvető fontosságú egy aspiráns és egy sādhu ( sādhanát - lelki gyakorlatot végző ) életében. Kiváltképp a brahmanák körében. Nincs olyan nap, hogy e gyakorlatsorozatot napi háromszori időfelosztással ( reggel, délben és este ) el ne végeznék. A napi háromszori szertartás egyben a három világnak megfelelő síkon történik: a fizikai sikon ( bhur-loka ), az asztrális síkon ( bhuvah ), és az alaktalan tiszta tudatosság síkján ( svaha ). Valamint a háromság ( trimurti ) isteneinek ( Brahmā, Visnu, Śiva ) járó tiszteletteljes meghódolást, és a három minőség ( tamas, rajas, sattva ) meghaladásán túl a gunák ( kötőerők = ānava, kārma, māyā ) felszámolását, és mindezek tetejében a teljes örök Valódi Természet (sat-cit-ānanda) megtapasztalását foglalja magába.
A szertartások a bölcs életét végig kísérik egészen az eltávozásukig, még akkor is, ha megvalósított gururól ( jivanmuktáról ) van szó. Hogy miért?

 

A Siva Mahapurana elbeszélése nyomán megtudhatjuk, hogy még a hatalmas Brahmā is megijedt, amikor valami hiba csúszott az elméje általi teremtés folyamatába, s ekkor Visnuhoz rohant tanácsot kérni, aki persze akkor még nem volt felhatalmazva arra, hogy helyette fenntartsa a világot. Így mind a ketten Śivához mentek, aki kijelölte a számukra legmegfelelőbb Dharmát, amit természetesen be is töltöttek, s töltenek mind a mai napig.

 

Egy másik történet szerint viszont Visnu meditatív állapotában különböző lótuszszerű mandalákat fűzögetett, amikor Śiva megtréfálva őt, elvett belőle egyet, mire Visnu kétségbe esetten Śivához fordult segítségért. Visnu tudta mi a kötelessége, és odaadóan látta el a feladatát. A szíve ügyének tekintette azt.


A Legfelsőbb Lélekkel ( Paramātmā ) szembeni legnagyobb sértés, amit egy brahmana elkövethet, az az, ha megtagadja magától a szertartásos elemek gyakorlatát, mondván, hogy arra nincs szüksége. Ez sértés Śivával szemben. Egy brahmana, ha nem is végzi fizikálisan a szertartást, kötelessége Brahmā-hoz hasonló módon az elme által elvégezni ezt a feladatot. Ezt hívják manas-pujának.

 

Amit mi emberek a hétköznapjainkban megteszünk az érzék-kielégítésünk érdekében, azt az energiát, amit abba belefektetünk, lemondással visszatéríthetjük a Forrásához, mert valójában semmink sincs, amit ne úgy kaptunk volna. Az életünk és az energia a cselekvésre ( kriya-śakti ), valakitől származik, annak Kegye által. Nem is lehetne ez másképp.
Amilyen fontos a magvetés, éppoly fontos a Gurutól való tanulás; amilyen fontos a tanulás, éppoly fontos a meditáció; amilyen fontos a meditáció, éppoly fontos a Puja. Egyik sem elhanyagolható szempont. Egy sādhana akkor teljes, ha minden egyes eleme a helyére kerül. Ezért ne érezzük úgy, hogy ezek valamelyikére nincs szükségünk.
Az Istentiszteletet bármilyen formában szeretni jó, mert csökkenti a negatív oldalon az ember karmáját és javítja a pozitív hatásokat.

 

Mielőtt bármilyen munkához is látnánk, szerencsés, tiszteletet és imádatot bemutatni az Úr Ganesha lótuszlába előtt. Ez azért is fontos, mert a hatalmas elefántfejű istenség a dharma ura, és ő az, aki képes a karmánkon változtatni.


A formanélküli és tulajdonságnélküli Úr ( Paramaśiva ), a két OM éneklése közötti szünetben nyilvánul meg. Az OM másik elnevezése a prānava, mely azt jelenti, ezzel ( a szimbólummal vagy hanggal ) dicsérjük az Urat. Az OM szó a Védák teljes esszenciáját tartalmazza. Úgy tartják, az Úr azután kezdte el megteremteni a világot, hogy elénekelte az OM-ot és a most szót ( atha ). Ezért ez a hang bármilyen feladat elvégzésének kezdete előtt kedvező feltételeket teremt. Az OM éneklésének egy harang visszhangjához kell hasonlítania.
Az OM-ot különféleképpen írják a különböző területeken. Leggyakoribb formája az Úr Ganeshát szimbolizálja: a felső kunkori rész a feje; az alsó nagy a hasa, az oldalsó az ormánya, a félkör pont a közepén pedig az Úr Ganesha kezében lévő édességre utal ( modaka ). Ezáltal az OM mindent jelképez – az élet eszközét és célját, a világot és az az mögött rejlő igazságot, az anyagit és a szentséget, valamint minden formát, illetve formanélkülit.

 

A hinduk murti ( szentkép ) imádásának oka az, hogy azok látható formát biztosítanak imájuk tárgyához; hiszen úgy tartják, annak ellenére, hogy az Univerzum folyamatos változás és alakulás állapotában van, az energia ( śakti ) változatlan. A szobrok megmártóztatása a vízben, majd az azt követő megsemmisítése azoknak, erre a hitre emlékezteti őket.

 

 

A szentély

 

A saivák szentélyében egy vigraha ( istenszobor, példakép ) vagy śiva-lingam áll a központban, ami aranyból, ezüstből, bronzból vagy akár agyagból is készülhet. Azok akik nem annyira tehetősek, vagy még nem rendelkeznek ezekkel, helyettesíthetik festményekkel/ képekkel ( murti ). 
A puját megelőzi a rituális fürdő, a külső és belső megtisztulás. A külső megtisztulást egy fürdés, a belső megtisztulást a mantrák és stotrák szavainak felidézése jelenti.
A puja mindig egy különleges helyen történik. Ez lehet egy szabadtéren, de lehet egy elkülönített szentélyben, mely a vastu-sāstra által meghatározott pozícióban áll. A puja során a vigrahákat imádják, füstölő, meditációs olaj, és énekek kíséretében. Minden tárgy kapcsolódik a rituális puja imádathoz, és jelentős szimbolikus értelme van.

 

Azok, akik jutalom reményében imádják az istenséget, azoknak imádata olyan, mint az elillanó álom. Azok azonban, akik helyesen jutalom reménye nélkül mutatnak be imádati aktust, elérik a nirvāna szintjét és felszabadulnak az újjászületések alól.”


(Mahanirvāna-tantra, XIII, 41 )

 

 

 

Puja előkészülete

 

Egy kis pad, vagy a fából készült asztal vagy egy kartondoboz amelyek összterülete nem nagyobb mint 36 "x 24" és 15 "24" magas. Ez megfelel a követelményeknek. A méret változhat, ha valaki szeretne elrendezni több vagy kevesebb képet és / vagy szobrokat a felületen.
Ne feledjük, hogy képesnek kell lennie arra, hogy az oltáron lévő tárgyakhoz könnyen hozzáférhessünk, hogy a szertartás alatt ne legyenek akadályai az imádatnak.
A kialakított helyet a fal mellé kell helyezni, és lehetőleg le kell takarni egy tiszta fehér ruhával, úgy, hogy ne csússzon ki könnyen., ha szalag szükséges a rögzítéshez, azt oly módon kell, hogy a szalag nem látható. 
A szobor vagy a kép/fénykép az istenség, amely az úgynevezett vigraha. Ez a bolygók ( grahák ) hatásaival van kapcsolatban.

 

Készítsünk egy vagy két lámpást pamut kanóccal, amit olajban áztatunk. Az ideális fény az, ami megvilágítja a vigrahákat. Az egyik fény jelképezi a bennünk lévő Fényt, amely maga a lélek, a másik Fény magát az Abszolútumot ( Śiva ) szimbolizálja.

 

Készítsünk kultusz lemezt ( rozsdamentes acélból, ezüstből vagy más fémből ) amelyre, hogy a kis csésze-szerű, lehetőleg fémedényeket tehetünk.
A kumkum ( élénkpiros ), kurkuma, kámfor, santhāl, agarbatti botok ( tömjén botok ) fontos kellékei a szertartásnak, melyek meghatározott időben kerülnek be. A tömjén a vágyainkat jelenti a különböző dolgok iránt az életben. Az élénkpiros színű por, az érzelmeink kifejezője.

Készítsünk elő egy újabb lemezt, 12 "vagy 24" átmérőjű, fém vagy fonott és tegyünk bele különféle gyümölcsöket ( banán, alma, narancs, stb ) és egy pár fajta levelet és virágot.A virág, amit felajánlunk a választott istenségnek, azt jelenti, hogy a jóság már virágzik bennünk. A gyümölcsök kínálásának szimbolikája kifejezi a mi leválásunkat, önfeláldozásunkat és átadásunkat.

 

Szükség lesz egy kis csésze akshata ( nyers tört rizsre ) is. Prasādam gyanánt ( ételfelajánlás ), még el lehet helyezni az oltár előtt kedvenc ételeket vagy édességet a ruhával borított talajra. 
Néhány bögre vizet kell tölteni az oltár elé. Szükség lehet még egy fémpohárra is a szolgálat során, amelybe vizet kell önteni.
Az uddharana ( úgynevezett, adagoló vagy egy egyszerű fém kanál ), amellyel adagoljuk a fémpohárban lévő vizet. Szükségünk lesz egy darab fehér ruhakendőre, mely a férfi istenséget, és egy színes kendőre, mely az istennőt jelképezi. 
Most már készen áll minden a folytatásra. Világítanak a gyertyák, vagy a lámpák fénye, és néhány füstölő pálca füstje gomolyog az oltár előtt. 
Tartsuk őket biztonságos környéken, úgy, hogy ne jelentsenek tűzveszélyt. Közvetlenül a füst ne az oltár felé szálljon, ne zavarja a kántálást.

 

Különböző rituális kellékeket is ( upacara ) használnak még, amelynek több eleme van.

1.āsana (testhelyzet), 
2.svagata (üdvözlés), 
3.padya (láb mosás), 
4.arghya (rizs, virág, szantálpép), 
5.āchamana (víz kortyolás),
6.madhuparka (méz, ghí, tej, túró),
7.snana (fürdő), 
8.vāsana (ruha), 
9.abharana (drágakövek), 
10.gandha (parfüm és szandál), 
11.pushpa (virág), 
12.dhupa (tömjén bot), 
13.dipa ( láng), 
14.naivedya (élelmiszer) és 
15.namaskar (ima).

 

Ez lehet jóval több kellék is, a devatától ( istenségtől ) függően. Azonban a különbségek ellenére minden napi puja nagyon hasonló mintázatot követ.
A puják elemeit színesítik a mantrák vibrálása, amelyek által a választott istenséget, a gurut illetve Śivát imádják.
Más típusú istentiszteletek úgynevezett extra puja ( kamya ) is létezik, amelyek során általában különleges tárgyakat használnak.
A hagyomány szerint, ezeket csak akkor szabad végezni, ha a napi puja is megtörténik.
A Kaulacara tantrika, a puja során élő emberi lényeket is imád, akik földreszállt istenek, vagy istennők testetöltései.
Néhány tantrikus ellátja a védikus homa áldozatot is.

 

 

Az istenségről

 

Tudnunk kell, hogy a puja alatti időt arra szenteljük, hogy a választott Istenséget idézzük meg, és ezért az öröm és áhítat hangulatában kell átélnünk mindezt. Az elmét meg kell puhítani, hogy egoista akarat, vágy, és komolytalanság ne tudjon érvényesülni a puja alatt. A puja addig nem indulhat, amíg meg nem győződtünk arról, hogy egy kellemes, őszinte, tiszteletteljes, nyugodt légkörben vagyunk. Ekkor öröm tölt el bennünket, mert érezzük a lemondás szentségének hangulatát. Ezek az előkészületek segítenek abban, hogy a puja által imádatot tudjunk bemutatni a választott Istenünknek.
A „választott Istenség” nem arra utal, hogy több Isten lenne.
A népszerű tévhit, hogy a hinduizmus többistenhitű, téves. A különböző formák, a választott istenség csak azért van fenn, mert minden ember máshogyan képes a Egyetlen legfelsőbb Istent megközelíteni. De az Isten végtelen.

 

A Végtelen Isten, végtelen módon képviselheti a Valóságot! Ő mindenütt jelen van, körülöttünk és bennünk. Számos formája, és különböző időszakokban megjelenő avatárái vannak, hogy segítsen nekünk utat mutatni. 
Sokféle imádati forma létezik, és számos Istenábrázolás, de a számos forma mögött mindig Egy Istent találunk, aki ezeken a különböző formákon keresztül megnyilvánul. Minden isten vagy istennő az Egy Isten része. Bármelyiket választhatjuk, hiszen ugyanazt az Egy Istent takarják, csak más nézőpontból.
Valójában a hinduizmus monoteista ( egyistenhívő ). Azonban úgy gondolják, hogy nemcsak a különféle istenek képezik részét az Egy Istennek, hanem a körülöttünk, és bennünk lévő megnyilvánulások is. 
Mindannyian megfigyelhetjük „a születés, létezés és a halál,” véget nem érő folyamatát mely úgy tűnik, hogy folyamatosan zajlik körülöttünk. 
Folyamatosan tanúi vagyunk ezeknek a folyamatoknak, és mégis a kényelmes illuzórikus életet éljük, mintha erről tudomást sem vennénk.

 

A Hinduizmus ezeknek a folyamatoknak formát és alakot ad, sőt egy egy Isteni Személyhez kapcsolja ezeket a folyamatokat.

- születés, (Brahmā)
- létezés (Visnu)
- halál (Śiva)

"Brahmā" teremt, "Visnu" fenntartja, és a "Śiva" elpusztítja.
A Háromság tulajdonképpen a tulajdonsákokkal teli Brahman három funkciója, mely maga a Megnyilvánult Lét-Ok.

 

A Hinduizmus nem támogatja a bálványimádást, mégis legtöbbször azzal a váddal kerülnek szembe, hogy bálványimádók. 
A Hindu szemléletben láttuk, hogy az Egy Istent több formában lehet imádni. Bármilyen formáját tegyük is előtérbe, akkor is a Legfőbbnek mutatunk be tiszteletet. A lényeg sohasem az imádott formán van, hanem a tisztelet bemutatásán . 
Egy hindu, amikor istentiszteletet mutat be Rāmanak, Kālinak, vagy Hanumánnak, tulajdonképpen tiszteletet tesz az Egy Istennek ezeken a formákon keresztül. Egyik forma sem jobb vagy rosszabb a másiknál, hiszen mindegyik forma az Egy Isten formája. Ugyanakkor Paramaśiva, egyik formájával sem azonos teljesen. 
Ezért nem támogatják a bálványimádást, sőt éppen ellenkezőleg, a hinduizmus sürget minket, hogy felülemelkedjünk a formákon, és mögötte meglássuk az Isteni Egységet.

 

A lelki fejlődés érdekében használhatunk segédeszközöket, mint a templom, szobor, kép, de ezek kizárólag szemléltetői a Végtelennek, sosem egyenértékűek ezek az eszközök azzal amit szemléltetnek. 
A hinduk azt kérik, hogy ne imádják a bálványokat, hanem Istent imádják a bálványok formái által.

 

"Ha valaki tejet akar inni, akkor használja a poharat, mert nem tud közvetlenül inni.”

(Swami Vivekananda)

 

Az elme csapongó és ingatag, léteznie kell egy jól látható formának, vagy szimbólumnak, hogy a rajongó imádatot általa be lehessen mutatni. Az elmét szilárdan rögzíteni kell egy adott formára, ami az Istent képviseli, és így a meditációs transz bekövetkezik.

 

Oṃ Namaḥ Śivāya

 

 

Az úr Śiva végtagjainak számító Jñāna, Kriya és Māya śaktik az objektív világ korlátolt tapasztalati individuumai (pasu) számára sattva, rajas és tamas-ként jelennek meg”.

/Isvarapratyabhijñā/