Śrī Durvāsapāda

Bhakti-yoga

A Teljes Valóság Realizálásának Fűszere    

 

कर्मजं बुद्धियुक्ता हि फलं त्यक्त्वा मनीषिणः।

जन्मबन्धविनिर्मुक्ताः पदं गच्छन्त्यनामयम्॥५१॥  

 

Karmajaṁ buddhiyuktā hi phalaṁ tyaktvā manīṣiṇaḥ|

Janmabandhavinirmuktāḥ padaṁ gacchantyanāmayam||51||  

 

"A bölcs (manīṣinaḥ), aki az érvelésen túli odaadást ismeri (yuktāḥ hi), a buddhinak vagy intelligenciának (buddhi) a gyümölcseit vagy eredményeit (phalam) feladta (tyaktvā), azt, amely tevékenységeket (karma) termelt (jam), és teljesen megszabadult (vinirmuktāḥ) a rabságból (bandha), (valamint) mentes az újjászületés (janma) alól (és) ebben az állapotban (padam) eléri (gacchanti) a nyomorúság nélküli (anāmayam) állapotot."||51||    

/Bhagavad-gītā/    

 

A Bhakti-yogának sokféle szintje van. Alkalmazzák félistenek kegyét keresve, anyagi előnyökért. De a bhakti nem munka és nem is szolgálat, hanem spontán felvillanás, amely személyes, intellektuális és érzelmi átalakulást jelent. Ez a létezés tamas (lehúzó erejű) állapotából egy magasabb minőségbe, a létezés tiszta állapotába vezet, ami az isteni kegy felragyogása, mely a törekvő szívéből tör elő. Az igazi Bhakti-yoga a Teljes Valóság elvárás nélküli imádata, mely kifinomultabb tudatsík. A bhakti szeretetet és odaadást jelent a Teljes Valóság és annak Teremtése iránt, minden élőlény és az egész természet tiszteletben tartását és megbecsülését is jelenti. A Bhakti-yoga útját csak az járhatja, aki megismerte a Teljes Valóság személyes arculatát és a Védák tiszta értelmét, legyen fiatal vagy idős, szegény vagy gazdag, tartozzon akármelyik nemzethez vagy éljen bármely földrészen. A Bhakti-yoga útja biztosan, kerülők nélkül vezet a célhoz.  

 

A Bhakti-yogához tartozik a Teljes Valóság valamely megnyilvánulási formájának tisztelete is, melyet Isteni arculatként ismerünk. Isten mindenütt jelen van, egyaránt létezik bennünk és kívülünk. Egy finom szál köt össze Vele, ez a szeretet (prema) fonala. Isten maga az egyetemes szeretet. Mindannyiunkat körülvesz és áthat az Isteni kegyelemből áradó szeretet, még akkor is, ha ennek nem is vagyunk tudatában. Ha eljutunk erre a felismerésre, ha egyszer megtapasztaljuk az Isteni szeretetet, semmi másra nem fogunk jobban áhítozni. Akkor majd rájövünk, hogy az igazi szeretet egyenlő Istennel. Az ember bhakti nélkül olyan, mint a hal víz nélkül, a madár szárny nélkül, az éj hold és csillagok nélkül. Minden élőlénynek szüksége van szeretetre. A szeretet az, amitől boldogságban és biztonságban érezzük magunkat, mint egy kisded anyja ölében, vagy mint egy utazó, amikor célhoz ér egy hosszú és viszontagságos út után.

 

A Bhakti-yoga feltétel nélküli ragaszkodás a választott istenség iránt. Szerető felajánlás, az extatikus istenszeretet yogája. Az egyetlen olyan ragaszkodás, amely nem erősíti az egót és a samskāra-kat. A tiszta vonzódás, a lelki ragaszkodás yogája, amely összekapcsolódik az Én-nel (aham). A bhakti yogī egy rajongó egy szerető, akinek az Én (Śiva) Ereje (śakti) a kedvese. Ez az Én felé irányulás egy hidat hoz létre, amin át az örökké áradó kegyelem beléphet és átalakíthatja az egyén életét egészen a megvilágosodás pillanatáig, ha az érzés elég erős. A Bhakti-yoga útján a hódoló növekvő szerelmi szenvedélyt (rāti) érez az Én Ereje iránt, és ez segít abban, hogy az emberi személyiség, vagyis a testi önazonosítás és Śiva közti korlátokat legyőzze. Amikor a hódolat eléri a Én-t, eléri a megvilágosodást. De ez a hódolat előbb megkívánja a kettősséget (dualizmust); Śiva és a magunk különbözőségét. Azért, hogy a mantrákban, éneklésekben, szertartásokban imádhassa.  

 

A bhaktinak két fajtája van:  

„Apara bhakti”, önős szeretet,

„Para bhakti”, önzetlen (egyetemes) isteni szeretet.  

 

Az igaz bhakta mindent, ami vele történik, Isten ajándékának tekinti. Nincsenek kívánságai, elvárásai, rábízza magát Isten akaratára. Bármit is hozzon a sors, minden élethelyzetet tudomásul vesz és elfogad. Semmit sem kér magának, és így imádkozik: „Istenem, legyen meg a Te akaratod.”Mielőtt azonban eljutunk az Istenszeretetnek erre a magas fokára, bhaktink kisebb-nagyobb mértékben önző gondolatokkal vegyes. Szeretjük ugyan Istent, de elvárásaink vannak Vele szemben. Ez az apara bhakti. Van, aki akkor fordul hozzá segítségért, ha fájdalom vagy gond gyötri. Mások anyagi javakat: pénzt, dicsőséget, szakmai karriert kérnek tőle. Pedig tudnunk kellene, hogy ezek a javak nem képviselnek igazi és tartós értéket, hiszen hátra kell majd hagynunk őket, amikor elköltözünk e világról. A lelki keresők bölcsességért és Isten felismeréséért imádkoznak. Gyakran előre kialakított belső képünk van Istenről, hogy milyennek kellene lennie, és hogy hogyan kellene cselekednie, ezért nem vagyunk nyitottak és felkészültek az isteni megnyilatkozás befogadására.  

 

A tiszta szeretet (para-bhakti,vagy para-prema) legmagasabb rendű megnyilvánulása a makulátlan odaadás. Mikor ezt eléri az ember, nem vágyik többé semmire, nem szomorkodik, nem gyűlöl, nem lelkesedik az anyagi dolgok iránt, hanem mámorossá válik az állandósult Szeretet extázisában, és abból meríti örömét. Nem testi vágy természetű mivel odaadó szolgálatot végez minden tettével. Felhagy minden világi és kötelességbeli cselekedettel.  

 

Hagyd el a kötelesség minden változatát, s odaadó tetteket végezz Énelőttem! Én megszabadítalak minden karmikus visszahatástól, ne félj!”   (BG.18.66)  

 

Az odaadás alapfeltétele, a Gurunak való teljes tiszteletadás és önzetlen tanulásra való késztetés. Mert a Guru képviseli az Istenség Legfelsőbb Személyiségét és a tanítvány (sisya) csak így tanulhat általa. De ha a tanítvány csak az embert látja benne és nem az Istenit, akkor jobb, ha felhagy ezzel az úttal, mert e nélkül nem érheti el az Istennel való egyesülést. Azt az állapotot, mely a teljes megszabadulást jelentheti a számára. Sivoham.  

 

A Bhakti-yoga gyakorlója közömbös minden olyan dologgal, ami az Istenszeretet ellen hat, melyek ellentétesek ezzel. A bölcs Narada a Bhakti-sūtra-kban így írja le a Bhakti-yoga kilenc elemét:  

 

Satsang – jó szellemi társaság

Hari kathā – Istenről hallani és olvasni

Shraddhā – hit, bizalom

Īśvara bhajan – Isten dicséretét énekelni

Mantra japa – az elme fegyelmezésére és összpontosítására szolgáló igék ismétlése Shama, dama – az érzékek ellenőrzése és „visszavonása” a világi dolgoktól

Shānto kaadar – tisztelettel viseltetni az Istennek szentelt életű emberek iránt

Santosha – elégedettség

Īśvara pranidhāna – Isten iránti extatikus odaadás  

 

Az Istenszeretetet imádattal, felajánlással, áldozattal (pancopacāra): virágok, víz, mécses, illatos füstölők, édességek, ízletes ételek által valósítja meg a bhakta. Emellett az Úr dicsőségének zengésével és magasztos jellemeinek, tulajdonságainak hallásával és a nagy lelkek társulásával. Ellenben: Kerüli a rossz társaságokat, a világi elzüllést, az ateista és a materialista dolgokat, hiszen ez okozza a vágyat, a dühöt, csalódást és dezinformált kondicionáltságot. Fel kell hagynia a bhaktának a hamis büszkeséggel, önteltséggel, képmutatással, ehelyett ajánlja fel minden cselekedetét az Úrnak (Bhagavan). Gyakorolnia kell a nemártást (ahimsā), becsületességet, a tisztaságot, a hitet, a nagylelkűséget és a többi nemes jellemet.  

 

Nem létezik lelki út bhakti nélkül. Ha egy diák nem szereti a választott szakot, nem valószínű, hogy sikerrel fejezi be a tanulmányait. Ugyanígy mi is csak a gyakorlatok, és a végső célunk iránti szeretettel és odaadással járhatjuk végig az utat, s küzdhetjük le az összes akadályt. Szeressünk tehát minden élőlényt, és tanúsítsunk odaadást Isten iránt, mert e nélkül a non-duális realizáció nem valósulhat meg.      

 

 

A Bhakti-yoga definíciói  

 

A Bhakti-yogát általánosságban az odaadás, az imádat és az elmélkedés yogájaként definiáljuk. Ez az értelmezés az emberek spirituális életében meglévő vallásos kölcsönhatás folytán alakult ki, és megszokásból folytatódik. A vallások az imádság saját módszereit odaadásként határozták meg, a szemlélődés saját módszereit pedig Istennel való egyesülés eszközeként. Az imádság és az Istennel való egyesülés gondolata valahol átfedésben van a Bhakti-yoga fogalmával. De ha megnézzük a klasszikus szövegeket és a szentiratokra történő hivatkozásokat, akkor láthatjuk, hogy a Bhakti-yoga nem odaadást jelent, hanem személyes, intellektuális és érzelmi átalakulást, mely a létezés tamasikus állapotából egy magasabb minőségbe, a létezés tiszta állapotába vezet. Voltaképpen ez a közvetlen extatikus kapcsolat Isten és teremtménye között.  

 

A bhaktává vagy sattvikus lénnyé válás első feltétele a mentális kettősség leküzdése. Amikor képes vagy mindenben látni az egységet (vasudeva-tattva), amikor képes vagy látni minden lény belső természetét (jīvātma), az a Bhakti-yoga első eredménye. A második és harmadik eredmény a barátságosság és mindenki iránt tanúsított együttérzés (maitreya). A negyedik az önző természet (ānava), az ego arroganciájának és merevségének legyőzése, és az önzetlen természet kifejlesztése. Ha egyből az ego kiiktatását célozzuk meg, nem hogy kiüresedünk, hanem egyenes út vezet a szellemi és mentális zavarhoz. Ezért az utolsó fázisa a Bhakti-yogának az ego iránti tapadás megszűntetése. És ebben az értelemben, az egységre való rálátás szempontjából nem beszélhetünk a bhaktiról úgy, mintha az csakis egy irányzat fő motívuma lenne; vagyis nem csak egy istenség iránti vonzalmát jelenti, hanem a Legfelsőbb minden olyan aspektusára irányul, mely a megnyilvánult és a megnemnyilvánult régiókban jelen van. Tehát ez nem olyan privilégium, amely a többi formától eltekintve csakis egy adott istenségnek járna. Így nem létezik külön Krsna bahkti, Visnu bhakti, Śiva bhakti stb. Bhakti-yoga van és ennek vannak szintjei, valamint a megközelítési módszereken belül egy olyan istenség, mely által megragadható és kivitelezhető eme folyamat a lelki gyakorlatok (sādhana) során.  

 

A Bhagavad-gītā 12. fejezete a Bhakti-yoga valaha megfogalmazott legvilágosabb meghatározása. Megelőzi a hinduizmus, a kereszténység és az iszlám modern hagyományainak valamennyi vallási, erkölcsi és etikai hitét. Ez a Bhakti-yoga felfogás az, ami gyökeret vert Indiában és a yogikus kultúrában. Az imádságot Aradhāna-nak nevezzük, és nem Bhakti-yogának. A mantra recitálást és más gyakorlatokat Upāsana-nak nevezzük, és nem Bhakti-yogának. A Bhakti-yoga a belső átalakulás folyamata.   Sri Rama a bhakti kilenc formáját írta le 10.000 évvel ezelőtt.

 

Az első:

Pozitív, vallásos, jó emberek társaságában lenni és kerülni a negatív és rossz emberek társaságát: „Prathama bhagati santanha kara sangā” (Ramacaritamanas, Aranyakanda 34/4). Rama ugyancsak tisztázta a jó és rossz ember közötti különbséget: „Bhicchurataeka prāna hari lehi, milita eka duhka dāruna dehi” (Ramacaritamanas, Balakanda4/4). "Az istenfélő emberek azok, akik megszüntetik a szíved és az elméd elkülönülését."  

 

Ez azt jelenti, hogy nagymértékben azonosulsz és egyetértesz azokkal, akikről azt érzed, hogy, „Két test vagyunk egy elmével és egy lélekkel.” Ezzel szemben a tisztességtelenek azok, akik szenvedést és fájdalmat hoznak, akik befolyásolni tudnak téged, és negatív gondolkodással (valamiről vagy valakiről), viselkedéssel és attitűddel legyengítenek. Na most, ez az odaadó vallásosság, ez a gondoskodás az életedről? Olyan emberekkel tartasz, akik felemelnek és inspirálnak nagyobb magasságok elérésére, vagy olyanok társaságát élvezed, akik kritizálnak (hol téged, hol másokat) és negatívok? A negatív intellektuson keresztül az önzést tapasztalod meg, nem a jóakaratot vagy a könyörületességet. Míg nem látod az egyetlen lelket mindenkiben, addig nem tudod teljesíteni a bhakti első feltételét. Ezért újra kell definiálnunk a Bhakti-yogára vonatkozó értelmezésünket.      

 

 

A Bhakti-yoga meghatározása  

 

A Bhakti-yoga az élet, a viselkedés és a gondolati minták minőségének emelését jelenti, hogy növeljük a sattvikus és kreatív képességeinket. Ezért a Bhakti-yoga a belső átalakulás yogája. Ez nem az a yoga, hogy egy idegen nyelven kántáljuk Isten nevét, ahogy ezt sokan definiálják, akik nem értik a Bhakti-yogát. De a Bhakti-yoga határozottan nem a rajongás/odaadás yogája, legalábbis nem abban az értelemben, ahogy a rajongást/odaadást szokásosan értjük. Sokkal inkább a durva természet finomításának, és a harmonikus, sattvikus természet elérésének yogája. Végső soron, ha fel akarjuk fedezni és meg akarjuk világítani saját természetünket, akkor a bhakti az út, és nem a Jńāna-yoga, a Rāja-yoga vagy a Karma-yoga. A bhakti nyújtja mindezeknek az alapját, és ad nekik lendületet, s nem fordítva. Ha ez netán még is ellenkezőleg indulna be, akkor annak spirituális egoizmus, szellemi materializmus, valamint fontoskodó és tudálékosságot nem nélkülöző gőgős jellemvonásai lesznek. A Hatha-yogában – többé-kevésbé - csak a testedre van szükséged, a Jńāna-yogában csak az értelmedre, a karma-yogában az érzékekre és a raaja-yogában az elmére. De a bhakti-yogában az életforma, a gondolati minták, az értelem, az érzések, az érzelmek és a társadalmi teljesítmény mind részt vesznek. A Bhakti-yoga tökéletesítése érdekében mindennek, így az életvitelnek és az egyénnek is, össze kell jönnie.  

 

A yogát úgy definiálják, mint egység, kapcsolat, összekapcsolódni valamivel. Vegyük a két konnektor, egy csatlakozó példáját. Az egyik konnektor jelenti a yogát, a másik a maayaat. A māyā konnektornak megvan a képessége, hogy elválasszon, és látszólag a valóság illúzióját teremti meg. A yoga konnektornak ereje és hatalma van arra, hogy a tudatosságot az illúziók világából saját természetének felismeréséhez vezesse vissza. Ezeket együtt yoga-māyā-nak nevezzük. A yoga-māyā a kozmikus erő, energia vagy hatalom, a kozmikus anya (śakti). Mi vagyunk a csatlakozó, mi mindnyájan, te, én, mindenki a világban. A mi csatlakozónk szükségszerűen kapcsolódik a māyā konnektorhoz, ami a mi jelenlegi modern, anyagi életünk és társadalmi mentalitásunk. Modern élet az, amit ma élsz, és nem az, amit húsz vagy harminc évvel ezelőtt éltél. A társadalmi mentalitás mind jobban függővé válik a technológiai csodáktól. A dolgok egyre kisebbek és egyre hasznosabbak lesznek, és mi függővé válunk tőlük. A jövő nemzedékei nem fogják tudni, hogyan éltek ősapáink.

 

Hogyan éltek az emberek abban a korban, amikor Kapila deva, Durvasa vagy Krsna született? Hogyan éltek az emberek 130 évvel ezelőtt, amikor Swami Sivananda született? Volt -e légkondicionálójuk vagy központi fűtésük vagy porszívójuk, vagy több emeletes épületeik vagy autójuk?

Az ipari forradalom, és határozottan a mai technológiai forradalom óta olyan drámai változás állt be az emberiség életvitelében, hogy az eljövendő generációk nem fogják tudni, hogy mit is jelent erőfeszítéseket tenni. A technológiai és tudományos eredmények következtében minket körülvevő kényelem és luxus azt jelenti, hogy a kreatív, kétkezi erőfeszítés eltűnt az életünkből. Fizikailag és mentálisan gyengék lettünk, de olyannyira, hogy mindannyiunkon ott a címke: „Törékeny, óvatosan bánj vele”. Egyetlen érzelmi csapás után összetörünk. Egyetlen fizikai ütés, és összetörünk. Nagyon gyorsan szétesünk a kétségbeejtő helyzetekben, a személyes és természeti klímaváltozások során.

 

A Hatha-yoga célja a test-elme erősítése és a test fenntartása, de a test szerepe korlátozott. Bizonyos idő után a természetes változások meggyengítik a testet. Ha yogázol, akkor talán még nyolcvan éves korodban is képes leszel megelőzni korosztályodat, kitűnni közülük, sőt klasszisokkal jobb lenni náluk, de a tested tömege, kitartása, energiája és ereje gyengül. A sejtek hanyatlása a születés pillanatában kezdődik. A születéstől a halálig a test a betegség és öregség állapotain megy keresztül. A Hatha-yoga tehát jó és igen hasznos, de fizikai szerepe korlátozott.      

 

Elkülönülés az egység előtt – Rāja-yoga  

 

Most, mikor életünk a māyā materiális konnektorához van csatlakoztatva, és a yogához akarunk kapcsolódni, először ki kell húzni a csatlakozót a māyā konnektorból. Tehát először a vīyoga, vagyis a kapcsolat bontása történik meg, és nem a yoga. A yoga kezdete a kapcsolódás megszűntetése, az eltávolodás a māyā befolyásától. Ha ezt érted, akkor meg fogod érteni a Rāja-yogát is. De melyek a pratyahāra, a dhārana és a dhyāna mögött meghúzódó elképzelések?

 

Fokozatosan dolgozni azokon a mentális viselkedéseken és kifejeződéseken, melyeket érzel, megfigyelsz, tapasztalsz, kifejezel és megváltoztatsz. Így amikor azt mondják a Rāja-yogáról, hogy ez az a yoga, amelyik a vritti-k (azaz az elme módosulásainak és nyugtalanságának) lecsendesítésével foglalkozik, ez azt jelenti, hogy a māyā aljzatában lévő csatlakozó elmozdul. Mikor kihúzódott, az elme a leválasztódás szintjein megy át. Megtörténik a szükségtelen érzéki tapasztalatokról és kifejeződésekről való leválás, és elmozdulás egy sokkal kiegyensúlyozottabb és bölcsebb viselkedés felé. Az inkább én-központú elvárásoktól elmozdulunk az önzetlen működés felé. A Rāja-yoga azt a yogát jelenti, mely lehetővé teszi, hogy leválj az érzékek és az érzéki tapasztalatok negatív befolyásáról, így elméd fel tud szabadulni.

 

A Rāja-yoga fontos szerepet játszik abban, hogy az elme leváljon a durva, függő és birtokló képzeteiről, én-központú elvárásairól, más emberek, körülmények és helyzetek rovására történő, önmagát jutalmazni akaró igényéről. A Rāja-yoga biztosítja azt a képességet, hogy szemtanú legyél az önleválás folyamatában, de ennek csak korlátozott szerepe van.  

 

Szemléletünkben tisztáznunk kell, hogy mi is legyen a szerepünk és viszonyunk a yogához. Lehetsz Hatha-yoga tanár egész életedben, tekergetheted és csavargathatod a testedet ezerféleképpen, és örülhetsz a hajlékonyságodnak és rugalmasságodnak. Végezhetsz Hatha-yogát mások előtt vagy egyedül a szobádban, és élhetsz 80, 90, sőt akár 100 éves korodig. De a yoga teljes rendszerében a Hatha-yoga azt jelenti, hogy mindezeken felülemelkedsz, tökéletesen tudod, hogy csak az A, B, C, D-t tudod leírni, esetleg sok különböző módon, de azt nem tudod, miként kell a betűket szavakká egyesíteni. Lehetsz Rāja yogī egész életedben, és gondolhatod, hogy a samādhi vagy a megvilágosodás a cél. De a yoga hagyomány beszél egy másik, közbenső állapotról, ami a śūnyata, vagyis az üresség. Ez hasonló egy autó üresjáratához. Az üresjárat azt a területet jelenti, ahol tökéletes szakadás van az első, második, harmadik, negyedik, ötödik sebesség illetve a lükverc között. A māyā-ról való leváláskor, mikor a csatlakozó már ki van húzva és a yoga konnektorának irányába halad, ott, abban a pillanatban van az üresség, a śūnya. Sok ember összetéveszti ezt a pontot a samādhi állapotával, és ebben az állapotban elveszíti a kapcsolatot a valósággal. Ez nem új jelenség. Buddhának is szembe kellett néznie ezzel. Azt mondta, hogy ez a śūnya egy abszolút üresség, ahol mentes vagy a fájdalomtól, születéstől, haláltól, fájdalomtól, mindentől. De aztán el kell menned a fényhez. Szükséged van egy fókuszra. Nem függhetsz örökké valahol a semmi közepén, támasz és irány nélkül; el kell menned a fényhez.      

 

 

A Karma-yoga kettős célja  

 

A Karma-yoga lehetővé teszi, hogy megfelelően cselekedj, akár a māyā, akár a yoga konnektorához csatlakozol. A Karma-yoga mindkettőnél fontos, mert az ember a karmáját éli. Amíg tested van, addig keresztül kell menned a test karma-ján. Minden nap kell vizelned, enned és innod, mert ez a test karmája. Az elme karmája a gondolkodás, a törekvés és az elvárások, a vágyakozás; a vágyból szükséglet gerjesztése, és ha a szükséglet erős lesz, akkor az elérésének megtervezése. Az érzelmek karmája azt akarja, hogy szeressék, elfogadják, támogassák, vágyjanak rá és kísérjék. Mindenkor meg kell élned ezeket a karmákat; nem kerülheted el őket. Hibás dolog azt mondani, hogy szabad lehetsz a karmáidtól, ha nem veszel részt aktívan az életben. Ezért a Karma-yoga fontos mind a māyā, mind a yoga vagy spirituális konnektor esetén.        

 

Bhakti a világi életben – a māyā konnektora  

 

Ugyanígy van ez a Bhakti-yogával is. A világi konnektor, a bhakti elvezet oda, hogy megteremted érzéseid, gondolataid és elképzeléseid kapcsolatát ahhoz, ami isteni és transzcendentális. Én talán Śivára gondolok, te esetleg Krisztusra, mások Krsnára, Devire, Buddhára vagy Mahāvira-ra. Valaki a fényre gondolhat, mások a sötétségre. A kapcsolat ehhez az elképzeléshez, hithez vagy filozófiához belső támaszt ad az embernek, hogy túlélje az élet küzdelmeit. Ha minden más el is romlik az életben, a végső cél mindig Isten – „Kérlek, segíts. Nincs senkim.” Ebből az érzésből merítünk erőt, bátorságot és békét. Így a Bhakti-yoga a világi életben az elmélkedésünk tárgyával való azonosulás. Valószínűleg ez az az aspektusa a Bhakti-yogának, amit összekevernek az imádsággal. Mindenkinek megvan a szabadsága, hogy a saját módján imádkozzon, legyen az virágok, víz, vagy fény felajánlása, legyen az letérdelés, leborulás vagy álló helyzet. De bármi legyen is a külső kifejezés, a belső igény annak a tárgynak, szimbólumnak vagy elképzelésnek a megtapasztalása, a vele való azonosulás, és a hozzá való kapcsolódás, ami erőt ad nekünk akkor, amikor a legnagyobb szükségünk van rá. Ez a Bhakti-yoga, amikor a világi māyā konnektorhoz csatlakozunk. Elménk kettősségének, érzelmeinknek és életmódunknak megváltoztatásához és átalakításához a yoga konnektorhoz csatlakozunk.

 

Mikor lekapcsolódtunk a māyā konnektoráról, és új életünk csatlakozója a yoga konnektorába van bedugva, akkor a Bhakti-yoga minden tekintetben igazi yogává válik. Amíg a māyā konnektorához csatlakozunk, addig az érzékek, a test, az elme, a kondicionáltság, a samskāra-k, az ideológiák, a kulturális bemenetek mind megvannak. Mikor a spirituális konnektorhoz csatlakozunk, a Bhakti-yoga más kifejezést kap. Ezt láthatjuk Gorakshanath és Matsyendranatha, valamint Lala tanításaiban.

 

A Ganga Darshanban és a Jyoti Mandirban nincsenek képek istenekről vagy istennőkről, csak a jyotiról, a fényről.  Ha e civilizáció modern életformája az anyagi életforma, melyről éppen leváltunk, milyen életformát fogunk ezután élni? Mihelyt az életed kapcsolója a yoga konnektorába csatlakozott, akkor annak yogikus életformának kell lennie, és nem a szokásos modern életformának. Yogikus életformának kell lennie, mivel a yogikus konnektorhoz csatlakozol. Új életformádat továbbra is tetteken keresztül, gondolatban, viselkedésben, az érzékek, valamint mentális és érzelmi képességeid kifejezésében kell megélned. A yogikus konnektorban az ember kifejleszt egy egységes szemléletet, így automatikusan leválunk mindarról, ami negatív és hátrányos ránk nézve, elutasítjuk ezeket, hogy fejlesszük kreatív képességeinket. Ha egy tányér frissen készült, édes kheert (rizspuding) és egy tányér egy hónapos kheert tesznek eléd, automatikusan a frissen készültet választod, és visszautasítod, ami rossz neked, anélkül, hogy gondolkodnod kellene rajta. Sok ember aggódik amiatt, amit majd el kell engedniük vagy le kell mondaniuk róla, de ez spontán, természetes módon történik. Így az első lépés a spirituális Bhakti-yogában a jámbor és Śiva-tudatosságos emberek társaságában lenni, és kerülni a tisztességteleneket, ahogy ezt Sri Rama mutatta 10.000 évvel és Sri Krsna 5.000 évvel ezelőtt.      

 

 

Átalakulás a yogikus életforma segítségével  

 

A mai modern időkben olyan példáink vannak, mint Swami Visnu Devananda és Swami Gajananda, akik azt mondják, hogy amikor egy ember beteg, akkor benne Isten beteg. Mikor egy ember éhes, akkor benne Isten éhes. Mikor egy ember boldog, akkor benne Isten boldog. Mit jelent ez?

A Védánta azt mondja, hogy egy Nap van, de a tükörképe annyira különböző a számtalan tófelszínén. Hasonlóképpen Isten is egy, de Isten eltérően tükröződik vissza minden lényben. Tíz emberben egyazon nagy szellemnek tíz különböző tükörképe van. A Bhakti-yogában kifejleszted azt a képességet, hogy e szellem létét meglásd mindenkiben. Most ha ránézel egy emberre, láthatod a szépségét vagy csúnyaságát; de esetleg nemcsak fizikai értelemben, hiszen egy ember lehet finom, békés, vibráló, vonzó természetű, egy másik meg zavarodottnak és szétszórtnak tűnhet, nem összpontosítottnak vagy kiegyensúlyozottnak. De amikor képes vagy meglátni az isteniség szikráját minden egyes emberben, akkor többé már nem a testére, a színére, a korára, a nemére, az elméjére, a kultúrájára vagy a vallására fókuszálsz. Ha ezekkel a különböző részekkel azonosulsz, akkor visszakerültél a világi konnektorba. De amit érzékelsz a yoga vagy spirituális konnektorban, az az isteni szellem szikrája.

 

A Ramayaṇában van egy gyönyörű rész, mikor Rama belép egy csarnokba, ahol csupa király ül. Mindegyik más szemmel néz Ramara, és másként érzékeli őt. Az anyák kisbabának látják, a királyok hódítójuknak, a démonok pusztítójuknak, a királyság ifjai társuknak és barátjuknak, a yogī-k a béke, az öröm és a ragyogás összegzésének, a fiatal lányok férjüknek és szeretőjüknek. Mindegyik ember másnak érzékeli Ramat. Istent is különbözőképpen érzékeljük, nem egyfélének. Megtapasztalhatod Istent béke alakjában minden lényben. Megtapasztalhatod Istent mindenkiben jyotiként, azaz önmagától világító lángként. Láthatod minden emberben Krisztus tulajdonságát. Láthatod mindenkiben Devi tulajdonságát, és kapcsolódhatsz ehhez. Ezek élő tapasztalások. Ez egy siddha-ra jellemző tünet; arra az emberre jellemző, aki yogī-kus életet él. A siddha jelentése: ’tökéletes’. De mi a tökéletesség? Mi a tökéletesség fogalma egy emberre nézve? Egy kisbaba tökéletes? Egy felnőtt tökéletes? Mikor tökéletes lény egy ember? A tökéletesség azt jelenti, hogy minden pillanat teljességét annak optimális tartalmával élünk meg, és az ember ezt megélheti minden pillanatban. Ez a gondolat húzódik meg a yogī-kus életforma mögött – tudatossággal élni, értelemmel élni, pozitív tulajdonságainkkal hatni egymásra a fejlődés és a gyarapodás teljes folyamatában. És a Bhakti-yoga felé vezető első lépés összehozza Sri Rama, Sri Krsna, Sri Visnu és Śiva eszméjét.  

 

A yoga-māyā a kozmikus energia, vagy Śakti, melynek két eleme van, a yoga és a māyā. Leválasztod magad a māyā-ról, és a yogához kapcsolódsz; ez a működés. Így a yoga kezdete a leválás, az elkülönülés a māyā konnektorától. A yoga közepe a śūnya, a nemlét, az üresség. És a yoga vége a fény, a fényesség, a tökéletesség. Az, ahol a bhakti lesz a domináns kifejezési forma, és életforma is. Nem imádkozó életforma, hanem egy olyan, ami mindenhez kapcsolódik – a természethez, az emberekhez, az egész mindenséghez – és eggyé válik azzal.        

 

 

Abhinavagupta a rāsa-ról  

 

Abhinavagupta szerint „a rāsa-t nem lehet létrehozni,, inkább megnyilvánul, a vibhāva (extatikus tapasztalat), az anubhāva (érzéki tapasztalat) és a vyabicāri (transzcendens érzetek) előidézi, hogy amikor a befogadó belép a mű világába, elméjében felébredjenek olyan finom mentális benyomások, amik eddig szunnyadtak. A két világtapasztalat bizonyos feltételek mellett kioltja egymást, míg a vibhāva-k stb. felébresztik az elmúlt benyomásait egy mély érzésnek (sthāyibhāva), amely nem kötődik sem a valóság, sem a mű világához, sem személyhez. Ez az a rāsa, amely csak az Īśvara-kripa (isteni kegy) útján lehetséges. A befogadó a vāsana-k (felruházott vágyak), a vibhāva-k, anubhāva-k, és vyabhicāri-k hatására kiszabadul a tudati kötöttségek alól.  

 

"Érzékszerveikhez folyamodván áldoznak a pujari-k saját örömükre, míg mások durva és szubtilis tárgyakhoz folyamodnak, s öntenek áldozatot kellemes szóval, hanggal s érintéssel Brahman tüzére".   /Srí Bhagavad Gíta 4/25/  

 

A pujari-k, akik az istenekhez (devāni) folyamodtak ezek önnön, játékos természetű érzékszerveik (indriyani) -, áldozatot mutatnak be, amely nem más, mint a különböző objektumok tapasztalása. Az ilyen áldozat bemutatása során az eme tapasztalat lényegi gyökerét kontempláló pujari-k megvalósítják önvalójukat. Ezek a pujari-k minden körülmények között a yogában vannak megalapozva. Pontosan ezért nevezik az ilyen személyt yogīn-nak.

 

A yogīn szóban az „in” toldalékot a bölcs Vyāsa használja, hogy ezzel a szakadatlan egységállapot jelentését adja a szónak. Némely kommentátorok magyarázata szerint ez a vers a következőt jelenti: Más yogīn-ok az objektumok érzékelésének ezen áldozatát ugyanazzal a fajta áldozattal áldozzák a Brahman érzékektől megfosztott tüzének. Azonban én úgy kommentálom ezt a verset, hogy az nem áll ellentmondásban sem az előzőleg elmondottakkal, sem azzal, amit a jövőben mondanak majd róla. Némelyek, akik a yogában szilárdan állnak, külsőleges áldozatot mutatnak be egyedül azzal a szándékkal, hogy kedvezzenek a sokféle formát öltő isteneknek, mint Indra stb. Ők külsőleges áldozatot mutatnak be azzal a képzettel, hogy ez a kötelességük, híján az eredmények minden vágyának. Ismét más yogīn-ok még ezt is a Brahman érzékektől megfosztott tüzének ajánlják fel. Így még a külsőleges áldozatok is végül elérik a legmagasabb Brahmant. Ezért mondja majd az Úr: "ők mind az áldozat tudói".

 

A Védákban ez is áll:

 

"Az istenek áldozatokkal mutatnak be áldozatot."  

"Vannak, kik a hallás érzékét s egyebeket áldozzák a megtartóztatás tüzén, mások pedig magát a hangot s egyéb érzékleteket az érzékek tüzén."   /4/26./  

 

Mások az érzékszerveket ajánlják fel a megtartóztatás tüzének. Az elme (manas) az, amely meg van fékezve (samyāma). Ebben a megfékezett elmében keletkezik a tűz. Ez a tűz szikrák alakját ölti, az elme szikráiét, amelyek absztrakt formába jutottak és amelyeknek meghatározó szerepe van minden vágy felszárításában. Az érzékszervek eme szikráknak vannak felajánlva. Ezeket a yogīn-okat tapoyajnā-nak nevezik, akik számára a tapas az áldozat. Megint más yogīn-ok az érzékleteket ajánlják fel az érzékszervek tüzén, amit a tudás (jñāna) gyújt meg és, amely elégeti a múltbéli tettekből származó benyomásokat. Eme yoginoknak az a titka, hogy az élvezet vágyától való megszabadulás végett vágynak a tárgyak élvezetére.  

 

"Az élvezetek tárgyai nem különböznek tőled, az élvezőtől. A valódi élvezet az élvezet tárgyának és az élvezőnek az azonossága."   /Abhinavagupta/  

 

És másutt:  

 

A legmagasabb tapasztaló maga az, aki mindenütt és mindig jelen van a tapasztalat tárgya, vagyis az univerzum formájában.”   /Spanda Kārikā, II.4./  

 

"Megint mások az érzékeik, s minden működését, valamint vele a prāna-t áldozzák a megtartóztatás yoga-tüzén, melyet a tudás lobbant lángra." /4/27./  

 

"Némelyek javaikkal, tapasal és a yoga gyakorlásával mutatnak be áldozatot, más yogīn-ok pedig szilárd fogadalommal írásokba mélyedve s tudás révén tesznek áldozati felajánlást." /4/28./  

 

Mások érzékszerveik minden akcióját felajánlják, az elmét éppúgy, mint a prāna működését, amely a levegő szájon és orron keresztüli kilégzéséből és abból a levegőből is áll, amely a vizeletet lefelé mozgatja. Mindezen működéseket az egyhegyűség tüzébe vetik, amelynek neve yoga és amelynek meghatározó szerepe van az elme feletti uralomban. Az egyhegyűség e csillapíthatatlan tüzét a helyes tudás gyújtja meg. Ennek célja, hogy a valóságos vagy az imaginált tárgyakat egyhegyű elmével ragadják meg, miközben elfordulnak a többi tárgytól.

 

Abhinavagupta Gītārthasamgraha írásában ez áll:  

 

Amikor a yogin elméje egy tárgyat felad és az elme a felette való uralom miatt más tárgyhoz nem tér, ekkor két gondolat közti űrben időzve feltárul a tiszta tudat. Mint mélységes tenger, mely változatlan s békés marad, amint a folyók beleömlenek, ugyanígy béke lesz azzal, ki rezzenetlen, ha benne vágyak megjelennek, s kinek rászedett elméje érzéktárgyakon csügg, békét az el nem ér. A yogin nem céltudatosan keresi a világi tevékenységet, csak hogy vágyait kielégítse, lévén, hogy nem lételeme. Azonban megmarad e világ tevékenységeiben, mivel ez az érzékszervek természete. A rajta keresztülfutó érzékletek (amelyek azonban nem részei valódi lényegének) nem keltik a harag hullámait benne. Ugyanígy, a folyó sodra sem kavarja fel az óceánt."  

 

A yoga gyakorlása segítségével a yogī felülemelkedik pszichéjének kondicionáltságain, így megszabadul az érzékszervi benyomások, a feléjük irányuló vágyak és az általuk ösztökélt tettek béklyóitól. Tudata a samādhi megélése révén fokozatosan „szilárddá”, „megállapodottá” válik (sthita-prajnā), és szellemi esszenciájában nyugodva tartós megelégedettségre lel. Más szavakkal: a yogī valami olyat tud, amit a tettek fogságában vergődő, hétköznapi ember nem; elcsendesíti, megbékíti elméjét, valamint csapongó érzékszerveit, és uralkodik belső világa felett. Szabaddá lesz, és ez a szabadság jóval több egy külső fátum kényszerűségei alól történő kibúvásnál; a belső személyiség teljes felszabadítását jelenti a pszichés kondicionáltság mindennemű béklyója alól.   Bár a yoga gyakorlása révén elért samādhi tapasztalása egy időre kiemel a cselekvés és az ellentétpárok világából, a yoga útján járó törekvőnek előbb-utóbb vissza kell térnie az aktivitás mezejére. A yogī szabadsága tehát végső soron nem csak a misztikus elmélyedésben, hanem az extatikus tettek (bhakti) világában nyilvánul meg. Az a yogī nevezhető valóban szabadnak, aki a hétköznapok ténykedése közepette is megőrzi a belső szabadság állapotát.      

 

Oṃ Namaḥ Śivāya