Śrī Durvāsapāda

A Yoga Ura

 

 

Svatmarāma a yoga úgynevezett hatha irányzatát gyakorló és hagyományozó azon tanítványi lánc tagja volt, amely tudását Śiva megnyilvánult (saguna) alakjától kapott kinyilatkoztatásra vezeti vissza: Śiva, a yoga Ura (Bholenath - "bhole", azaz a "rend"; a "nath", mint úr; vagyis a Rend Ura vagy Őre) adta át a tant Matsyēndranathának (a navnath-sampradaya ős Atyjának), ő pedig Goraksanathának (Gorakhnathnak), aki Svatmarāma mestere volt. Ők képezték a magját az ún. nyolcvannégy maha-siddha („tökéletessé vált yogī”) közösségének, amelynek tagjai közül szövegünk jó párat meg is nevez. Ez a Kr. u. 9. és 12. század között kialakult irányzat kapcsolatban állhatott, illetve nagy tiszteletben tartotta a kilenc natha („védelmező mester”) tanítványi közösségét, melynek feje szintén maga Śiva Ādinatha („az első mester”).

 

A korunkban megjelenő yoga-könyvek szinte kivétel nélkül a hatha-yoga tanait tárgyalják. Komoly és komolytalan yoga-tanfolyamok mind a hatha-szövegekben található gyakorlatokat végeztetik a vállalkozó kedvű érdeklődőkkel. Tulajdonképpen a nyugati ember számára a yoga egyet jelent a hatha-yogával. De mi is valójában a yoga?

 

Történetileg a yoga mindenekelőtt egy nagy ívű szintézis: szintézise brahmanista és hindu tradícióknak, misztikus irányzatoknak, śaiva rituáléknak, tantrikus tanításoknak, valamint a klasszikus, Pātaṅjli-féle yoga-tannak.

 

A yogát nehéz lenne mai, európai kategóriákba sorolni, hiszen nem vallás, nem száraz spekuláns filozófia, nem pszichológia, és nem is tornagyakorlat-sorozat, hanem ezeknél sokkal több. A yoga egy olyan gyakorlatrendszer, amely a test és az elme leigázásán, a fölöttük való uralom megszerzésén keresztül kívánja elérni a megváltást. Az a gondolat, hogy a bölcs az elme leigázásával érheti el a máskülönben elkerülhetetlen szenvedéstől való megszabadulást, az egyik legősibb elképzelés Indiában. Önmagunk vezeklés általi lebírása, mint szakrális gyakorlat már megtalálható a Védáknak nevezett ősi szentiratokban (Kr. e. 2-1. évezred), nyilvánvaló szerephez jut az ún. upanisad-szövegekben (például a Svetasvatara-, a Mandukya- és a Maitrī-upanisadban, valamint a jóval későbbi ún. yoga-upanisadokban), a három nagy eposzban, a Śiva-Mahāpurānában, a Mahābhāratában és a Rāmāyanában, kiváltképp az előbbi Bhagavad-gíta című fejezetében. Az elme uralásának átfogó kifejtését azonban a Śiva-sūtrában és Pātaṅjli Yoga-sūtrájában (Kr. u. 2-4. század) és ezek kommentárjaiban kapjuk meg először.

 

Nem véletlen tehát, hogy a yoga Śiva fennhatósága alá tartozik. Ugyanis míg Brahmā az Istenség teremtő aspektusát, Visnu pedig fenntartó aspektusát képviseli, addig Śiva alsóbb aspektusában, mint Bholenath a Yoga Ura az Istenség megállító, megszüntető, felszámoló és visszavezető – reduktív – arculatát reprezentálja.

 

Śiva a pusztító és megújító isten, a létkörforgás felelőse. Élet és halál urának, teremtőnek és pusztítónak tartják. Gyakran ábrázolják yogapózban ülő (ő a Yoga Ura), háromszemű, négykarú, rettegést keltő alakként, akinek nyakán koponyákból álló füzér függ, és testére kígyók tekergőznek (persze szimbolikus értelemben). A śaiva körökben azonban transzcendens erő formájában, a lingam (nirguna aspektus) kultuszban megnyilvánuló tisztelete a legelfogadottabb. Śivában a létezés örökös hullámzása, a létesülés és a pusztulás, élet és halál végtelen, isteni körforgása fejeződik ki. Ezért gyakran, mint a nagy játékmester, az Isteni Táncos (Natesa) jelenik meg. A teremtés és a rombolás kozmikus táncát, a mindenség kifürkészhetetlen, mérhetetlen játékát fejezi ki. A táncoló Śiva idő és tér, mozgás és nyugalom egységét jelképezi. Négy karjával az örvénylő teret ragadja magához. A Harihara irányzat a Visnu- és Śiva-követők közötti kompromisszumot fogalmazza meg: egységre törekvő, praktikus kultuszokban együtt tisztelik a két istenséget. 

Találunk azonban néhány utalást arra vonatkozólag, hogy bizonyos értelemben Visnu,vagy annak avatárái közül pl:Krsna a Yoga Ura. De mindazonáltal elsősorban Śivát kapcsolják össze a yogával, és a yoga feletti uralommal. Śiva a Yoga Ura: azaz Yogeswara.

 

Ennek további magyarázata a trimurtiban (hármasság) lelhető fel.

 

A trimurtiban Visnut a teremtés fenntartójaként, védelmezőjeként említik. Ő egy király. Egy pompával körülvett fenséges Úr. Ő felel a horizontális sík megőrzéséért. Megnyilvánult alakjában (Krsna) pedig a szeretet és az imádat megkérdőjelezhetetlen aspektusát képviseli. Śiva pedig Bholenathként, a megnyilvánulás valódi lemondottjaként, sőt, az első yogīként tárta elénk a valódi bölcsesség és a megszabadulás útját. Már ez az apró különbség is sok mindent elárul, de ha alaposan megfigyeljük, akkor funkciók tekintetében is találunk eltéréseket.

 

Śiva a transzmutációk felett uralkodik, vagyis mindenféle megváltoztatás princípiuma felett.

 

Ideértve a megsemmisítést, megszüntetést, feloldást. A pozitív és negatív értelemben vett destrukciót, az állapotok eltörlését, amely egy vertikum mentén történik. Śiva: a létrendi fokozatbeli különbségek véghez vitelén keresztüli átváltoztatást, megújítást, renovációt, azaz újjáteremtést, újraalkotást jelenti.

 

 

Az Isteni Egység Yogája

 

A Tantrikus kozmológiában, az egész univerzum a két elsődleges Erő szétszakíthatatlan uniójának: teremtés, pusztulás és fenntartás formáiban tapasztalható. Ez a két univerzális princípium: Śiva és Śakti. A śaiva tradíció azonosítja ezt a két fundamentumot, mint maszkulin ( férfi ) és feminim (nő). Śiva jeleníti meg az univerzum alkotó elemeit, a forrást, míg Śakti a dinamikus teremtő erőt, ami ezen elemeket életre kelti. Metafizikai nézőpontból ez az Isteni Egység: Śiva- Śakti jelenti az Egyetlen Egy, két alapvető aspektusát. A férfias princípium reprezentálja az Örök Isten aspektusát, míg a nőies princípium az Energiát, az Erőt, ami tevékenykedik a megnyilvánult világban. Ez az Élet kozmikus szintje.

 

Ebből a nézőpontból Śakti jelenti az Isten immanens ( belső ) aspektusát, mely maga aktívan részt vesz a Teremtés játékában. Talán pontosan ez a tantrikus teremtés elképzelés a feminim entitást illetően járult hozzá ahhoz, hogy az emberi lények inkább aktív princípiumai az univerzumnak, mintsem tiszta transzcendenciák.

 

Śiva határozza meg a tisztán transzcendens entitást, ezért a śaiva tantra azonosítja Őt Śakti megnyilvánulásaként, aki rettenetes aspektusaiban (Kāli, Durga), prezentálja vadságát és határtalanságát.

 

Arra való tekintettel, hogy Śakti elérhetőbb az emberi értelem számára, ( ugyanis az Élet ezen aspektusával közelebbi összefüggése van az emberi létállapotnak a Teremtésen belül.) az Istennő ( Devi ) tisztelete elterjedtebb. Ez a kultusz keveredett a Sāṁkhya filozófiával, ami alapot teremtett a későbbi Māyā ( káprázat ) doktrínával, amit Shankaracarya bölcs fogalmazott meg.

 

Zárószóként


Annak a lehetősége, hogy több elképzelés kombinálható, létrehozva ezzel kettő vagy még több spirituális rendszert, megfelelést mutat arra vonatkozólag, hogy a hindu filozófiai rendszerek nem zártak, de összetettek és képlékenyek, megadva ezzel a esélyt, hogy különböző perspektívákból is megérthetőek legyenek.

 

A Sāṁkhya filozófia az egységes kozmikus dualitást hirdeti. A Tantrikus nézőpont szerint, a Teremtés ezen ’sémája’ átlényegül abban az értelemben, hogy a két kozmikus princípiumnak Egységére és nem elkülönülésére fókuszál. Ez az különbség, amit a Tantra mutat be, azon alapszik, hogy a két entitás Egységében rejlő potenciál, bár megjelenését illetően ezzel ellentmondónak tűnik, felbonthatatlanul összetartozik a Teremtés minden mozzanatában.

Ennek ellenére a śaiva tantra felruházza Śivát és Śaktit a Sāṁkhya férfi és női princípiumával.

Annak ideája, hogy az Isteni termékenység, a tiszta spirituális szint az Élet, elfogadott a tantrikus kozmogónia ( teremtés elképzelés ) koncepciójában, szemben a Sāṁkhya filozófiával. Az Örök és Elpusztíthatatlan unió Śiva és Śakti között a forrása a makrokozmosz születésének: statikus, állandó aspektusában és dinamikus, változó megnyilvánulásában. A különbség megtalálható a gazdag tantrikus ikonográfiában, ami nyilvánvalóan hangsúlyozza a két fél karakterisztikáját, hogy még tisztább érthetőséget adjon.

Ennél fogva az egyik kéz prezentálja Śakti kozmikus táncát, aki alatt Śiva fekszik. A másik kézben a két Isten tantrikus egyesülése kerül terítékre, a szexuális unió. Ez az egyesülés nem egyenlő azzal, amit általában a nyugati tradíció ért alatta: A férfi mozdulatlan, miközben a nő átöleli őt, az aktív szerepet (mozgó) felvéve, a szexuális aktus közben.

 

Konklúzióként, a śaiva tantrikus látásmód, miszerint a kozmikus fejlődés, mint a Legfelsőbb Létező, párrá bontása, Maga Isten, a Megnyilvánulatlan Abszolút, két alapvető aspektusban: Mozdulatlan és Mozgó.

 

A śaiva antra szimbolizálja ezt úgy, hogy összehasonlítja Śiva és Śakti Egységét egy gabonaszemmel. Ahogy a szem is két félből tevődik össze, szorosan egymáshoz láncolva és egynek tűnnek, egy egységes burok fedi a részeket. Szimbolikusan a felek Śivát és Śaktit jelentik, a burok pedig Māyāt ( a kozmikus illúzió ).  Amikor a burok fedi a részeket, elkülönültnek tűnnek, de amikor a burok felszakad és a mag csírázni kezd, a két fél végül egyesül.

 

 iti shivam